
Őrizetbe vette kedden az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Viorel Hrebenciucot, a Szociáldemokrata Párt (PSD) befolyásos politikusát, aki az ellene zajló korrupciós eljárások miatt múlt héten mondott le képviselői mandátumáról.
2014. október 28., 20:352014. október 28., 20:35
A politikus – akit mintegy négyórás kihallgatás után bilincsben vezettek el – az ügyészségre megérkezve közölte: felkészült a legrosszabbra, vagyis az őrizetbe vételre, ugyanakkor nem fél, mivel „tudja, hogy mit tett”, két-három hónap múlva azonban már mindenki csak nevetni fog az ügyön. Azt is mondta: bizonyos egybeesések ellenére nem érzi úgy, hogy elárulta a pártja, mint ahogy ő sem árulta el soha a PSD-t.
Mint ismeretes, Hrebenciuc ellen három korrupciós eljárás is zajlik, a DNA ugyanakkor elsősorban az illegális erdő-visszaszolgáltatások ügyében játszott szerepe miatt kérte az előzetes letartóztatásba helyezését a szintén PSD-s Ioan Adam brassói képviselővel együtt. Az ügyben egyébként már pénteken harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték Hrebenciuc fiát.
A politikus azt követően mondott le, hogy kiderült: azért is eljárás indult ellene, mert törvénytelenül adatokat kért az ellene zajló másik két ügyről, illetve mert egy lehallgatott telefonbeszélgetés során azt ígérte párttársának, Dan Şova volt közlekedési miniszternek, hogy támogatja a pártelnökké választását, amennyiben kezdeményezi a korrupcióellenes törvény azon cikkelyének kiiktatását, amelyek alapján elítélhetnék őt.
Először azért került a DNA célkeresztjébe, mert a gyanú szerint nyomást gyakorolt a médiahatóságra egy párttársa televíziójának sugárzási engedélye ügyében, másodszor pedig azért, mert az ügyészség szerint több mint 40 ezer hektárnyi erdőterület törvénytelen visszaszolgáltatásában működött közre. Keddi értesülések szerint egyébként az ügyészség ez utóbbi ügyet összevonja a Şova-üggyel.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!