
Fotó: Veres Nándor
A hátrányos helyzetű gyermekekkel és fiatalokkal foglalkozó szociális programoktól vonta meg a támogatást a Szociális és Munkaügyi Minisztérium a Gyulafehérvári Caritastól. A szervezet már tavaly is kevesebb támogatásban részesült előző évekhez képest, az idéntől azonban lényeges összeget veszítettek. A döntést azzal indokolták, hogy 2015-ben nem ez a prioritás.
2015. január 20., 17:322015. január 20., 17:32
2015. január 20., 17:342015. január 20., 17:34
A civil szervezet évek óta pályázik az állami támogatásra a működési költségeinek részbeni fedezéséért, több éven át erre biztos forrásként alapozhattak. Az öt megyében (Maros, Hargita, Kovászna, Fehér, Hunyad) tevékenykedő szervezetnek több mint 1,8 millió lejes hiánnyal kell számolnia a 2015-ös évben, így 2,2 millióból kell gazdálkodnia. Ez az összeg az idősekkel foglalkozó programokra fordítható, ám azt sem fedi le teljes mértékben. A hátrányos helyzetben vagy fogyatékkal élő gyerekekkel, illetve fiatalokkal foglalkozó programokat teljesen mellőzi a támogatás – hangzott el a szervezet keddi, marosvásárhelyi és csíkszeredai sajtótájékoztatóján.
Ludescher László ágazati igazgató elmondta, veszélybe kerülnek a nappali foglalkoztató központok, a gyermek programok, illetve a fogyatékkal élők foglalkoztatása, és nem utolsó sorban a személyzet fenntartása. „Nagy ütés volt ez a minisztériumi döntés a szervezetünk számára. Nonprofit szervezet vagyunk, szociális profitot szeretnénk elérni, ezért nem tehetjük meg azt, hogy pénzt kérjünk a szolgáltatásainkért. Olyan emberekkel dolgozunk szinte teljes mértékben, akiknek alig jut arra, hogy megéljenek. Indoklásként azt a választ kaptuk a szaktárcától, hogy idén más prioritások vannak. Egy pár éve még a vidéken zajló szociális munka volt a prioritás, mi pedig a munkánk 80 százalékát ott végezzük, de sajnos hamar változik a fontossági sorrend. Van egy olyan elképzelés, miszerint a civil szervezetek úgyis fenntartják magukat külföldi partnerek segítségével vagy egyéb forrásokból. Ez eddig is megvolt, azonban ez is csak egy részét fedezi költségeinknek. Emellett pedig az alkalmazottainknak, pszichológusok, gyógypedagógusok, szociális munkások nem az a feladatuk, hogy szponzorokat keressenek, és azzal töltsék a munkaidejüket, hogy minél több finanszírozási lehetőséget találjanak. Az elmúlt napokat ezzel töltöttük, azonban ez nem megoldás” – jelentette ki az ágazati igazgató.
A Maros megyei programok sem kapnak támogatást idéntől. A kori nevelő és fejlesztő központ számára ez nem újdonság, ugyanis már a 2014-es évre is csökkentették a támogatást. A program vezetője, Mezei Borbála elmondta, 710 családdal foglalkoznak, azonban csak 260 család számára igényeltek támogatást, de ezt sem kapták meg. „Nem csak anyagi szempontból nélkülöző családokkal foglalkozunk, ezért az átlagos családokat arra kérjük, hogy lehetőségeik szerint szponzorálják a programunkat. Mi konkrétan leányanyákkal, koraszülöttekkel és szociálisan hátrányos helyzetű családokkal foglalkozunk. Helyenként az önkormányzatoktól is kapunk segítséget, és azt látjuk, hogy nagy igény van ezekre a tevékenységekre. Erre egy jó példa Szováta, ahol a helyiek kérésére indítottuk a foglalkozásokat, és az önkormányzat finanszírozza ezeket. Az esetek többségében azonban nem tudjuk mitévők legyünk, igyekszünk minél több pályázati lehetőséget kihasználni és szponzorokat keresni” – mondta a programfelelős.
A családsegítő központ vezetője, Récsei Szilárd elmondta, nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy vidéken is kiépítsék a tevékenységi hálózatukat, erre nagyon rossz hatással van a támogatás megvonása. „Isteni gondviselésnek tartjuk, hogy egy tavaly megírt norvégiai pályázatot ítéltek nekünk nemrégiben, azonban ez csak a költségeink felét fedezi” – mondta a programvezető.
Hargita megyében 556 gondozott személyt sorsát befolyásolja a támogatás megvonása. „Tavalyi év folyamán is közel 300 ezer euróval vágták vissza az állami támogatásokat a központi költségvetésből, akkor nagy nehezen vállalni tudtuk, hogy nem függesztjük fel egyik programunkat sem. Idén viszont aggódunk, azért, mert egyes programjaink úgymond „elvérezhetnek” akkora érvágást ejtettek a támogatási összegben” – mondta Márton András, a Gyulafehérvári Caritas igazgatója. Hozzátette, többségében a megelőző tevékenységeikkel kapcsolatos pályázataikat utasította vissza idén a minisztérium.
„Volt egy sürgősségi találkozónk az ügyben, több lépést tervezünk, egyrészt szervezeten belül tanácskozást fogunk szervezni, továbbá megkeressük minden partnerünket, akinek ez fontos a munkánk. Azon leszünk, hogy azt a sok jó, elkötelezett embert, aki a munkatársunk, ha átszervezéssel is, de tartsuk meg” – hangsúlyozta az igazgató. Tőle tudjuk, hogy egyelőre még egyik programjukat sem függesztik fel, még át kell gondolják lehetőségeiket. „Nem tudjuk még a válaszokat, de az biztos, hogy eddig is elköteleztük magunkat az emberek, a rászorulók, a munkatársaink és a közösség mellett, és ezután is ehhez tartjuk magunkat” – emelte ki Márton. Péter György ágazati igazgató hozzáfűzte, hogy a tavalyi nehéz időszakban például nagy segítség volt számukra az önkormányzatok pozitív hozzáállása.
Ludescher László kihangsúlyozta, nem fogják az elmúlt tíz-tizenöt év alatt befektetett munkát annyiban hagyni. Országszerte 150 civil szervezet fogott össze a szaktárca döntése ellen. Elégedetlenségüket egy nyílt levélben fogalmazták meg, azonban erre még nem érkezett válasz.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!