
Fotó: Katona Era
Az egyik olyan dolog, amiért rajongok Olaszországban az a tenger, a tengerpart (ez egyébként korábbi írásaimból is kiderülhetett). Tegnap végre újra sétálhattam mezítláb a homokban, és belegázolhattam a hullámok közé a sekély vízbe. Feltöltött, újra tele vagyok életkedvvel, pozitív energiával.
2020. május 26., 20:122020. május 26., 20:12
A strandok készülnek a nyitásra. Néhány kávézó, étterem már nyitva is van, de láthatóan maximálisan betartják az előírt szabályokat. Az asztalok másfél- két méternyire vannak egymástól, minden étterem bejáratánál testhőmérséklet mérés van, kézfertőtlenítés kötelező.
A lakhelyemtől 20 kilométer az Adriai-tenger, és sehol nem volt ellenőrzés útközben, igaz, nem kellett átmennem Abruzzo tartomány határán, de az odavezető úton a carabinieri autói egymást érték. Fürdeni még nem lehetett, így én sem próbálkoztam meg vele. Erre május 29. után lesz lehetőség. Turisták persze nem voltak, a helyiek közül is kevesen voltak a parton, 1-2 sétálóval találkoztam, lehet azért is, mert erős szél fújt.
A tengerpartra egy barátom kísért el, akivel a karantén alatt szintén nem találkozhattam, mert ő az egyik szomszédos helységben lakik. Beszélgettünk, hogy kinek hogy telt a bezártság. Egy autószalonban dolgozott a járvány előtt, de ők is bezártak, ők június 4-én nyitnak. Ő is várja a kormány által ígért támogatást, de eddig még senki sem kapott, ő is a tartalékaiból él, na meg ő a szülőkkel lakik, és mégiscsak könnyebb, ha nem egyedül van az ember. Nagyon udvarias, mint az olasz férfiak általában, előzékeny, kinyitja a kocsi ajtaját beszállás előtt, nem tagadom, jól esik. Többször felajánlotta a segítségét, amit persze én visszautasítottam, nem tart ott még az ismeretségünk, hogy engem támogasson vagy bármi hasonló. Szeretek magam meg állni a lábamon.
Amúgy, már írtam régebben,
Erről jut eszembe, amit az egyik otthoni barátnőm mesél, és ami nagyon zavar. Mutattam neki pár fotót a kisvárosról, ahol élek, hogy milyen gyönyörűek a járda mellett a rózsák, milyen tiszta és gondozott a környezet. Erre ezt írta a barátnőm: „Itt bunkó emberek vannak, letépnék, megrongálnak mindent”. Sajnos nekem is volt otthon ilyen tapasztalatom. Belegondolnak ezek az emberek, hogy mit tesznek? Nem számít a környezet amiben élnek?
Fotó: Katona Era
Hiszen ők élnek abban a városban és ők „használják”. Ebből is látszik, hogy miért nem vidámak otthon az emberek. Mert amilyen a környezeted, olyan a lelked. Nem azt mondom, hogy nincs itt szemét az utakon, de nem rongálnak és nem teszik tönkre a természetet. Erről jutott eszembe például a tavalyi Békény meder takarítás, amiből én is kivettem a részem. Nem kis munkánk volt benne, de pár nap múlva már több helyen is ugyanúgy bele volt dobálva mindenféle üveg, doboz, flakon és másféle dolgok.
Elszomorít, hogy mennyire nem számít egyeseknek, hogy milyen környezetben élnek, mennyire nincsenek tekintettel embertársaikra, nem értékelnek semmit. Szidják a kormányt, a város vezetőségét, de ők mit tesznek a változások érdekében? Hol van az összetartás, hol van a szeretet a másik emberrel szemben? Miért nem fontos a város tisztasága?
Emlékszem, amikor a Békény meder takarítása után büszkén (büszkék is lehetünk, mert össze fogtunk és megcsináltuk) megosztottuk a fotókat, egyes negatív megjegyzések arról szóltak, hogy előbb az utakat kellene rendbe rakni, javítani. Tehát nincs értéke, amit teszel és csinálsz? Szomorú.... Kicsit remélem, hogy a karantén, a bezártság azért sokaknak időt adott az elgondolkodásra, a változásra.
(folytatjuk)
Katona Era, Olaszország
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!