
Fotó: Avram Iancu Facebook-oldala
Célba ért szombat délután Sulinán Avram Iancu petrozsényi könyvtáros. A férfi ezzel az első ember lett, aki segédeszközök nélkül úszott le a Duna teljes hosszában, a forrástól a Fekete-tengerig.
2017. szeptember 16., 19:492017. szeptember 16., 19:49
Az úszót a helyi hatóságokon kívül nagyon sokan várták, többek közt Cosmin-Răzvan Butuza, a sportminisztérium államtitkára, valamint a többszörös olimpiai bajnok Ivan Patzaichin is. Gratuláltak a teljesítményhez és elismerésüket fejezték ki, hogy ily módon népszerűsítette Romániát – számolt be az Agerpres.
A petrozsényi könyvtárost elmondása szerint Jules Verne A dunai hajós című regénye ihlette meg.
Fotó: Avram Iancu Facebook-oldala
Fotó: Avram Iancu Facebook-oldala
Avram Iancu petrozsényi könyvtáros akkor vált közismertté, amikor 2016. augusztus 30-án 18 óra alatt úszta át a Franciaországot Nagy-Britanniával összekötő La Manche csatornát 62 kilométeres távon, neoprén védőruha nélkül.
Fotó: Avram Iancu Facebook-oldala
Eddig a szlovén Martin Strel úszta le teljes hosszában a Dunát 2000-ben, 58 nap alatt neoprén ruha és békatalpak segítségével. Hat évre rá a kanadai Mimi Huges tette meg ezt a távot, csak neoprén ruhában, 90 nap alatt.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!