
Az államkasszába fog első körben befolyni a különleges építményekre kivetett úgynevezett oszlopadó, a bevételt pedig utólag fogják szétosztani a helyi önkormányzatoknak – jelentette be kedd este Ioana Petrescu pénzügyminiszter.
2014. szeptember 10., 15:002014. szeptember 10., 15:00
Mint rámutatott: a szétosztási rendszert a közeljövőben dolgozza ki a szaktárca. Petrescu arról is beszámolt, hogy a kormány, illetve az általa vezetett minisztérium továbbra is támogatja az oszlopadó 1,5 százalékról 1 százalékra történő csökkentését – az adótörvénykönyv erre vonatkozó, 2003/571-es jogszabályának módosítát kedden fogadta el a képviselőház gazdasági politikáért és reformokért felelős bizottsága.
„Az illeték mérséklésével csökkentjük az üzleti szférára kirótt pénzügyi terhet, minderről a beruházók képviselőivel folytatott tárgyalások nyomán döntöttünk” – magyarázta Ioana Petrescu. A pénzügyminiszter rámutatott: az adóból befolyt összeget azért gyűjtik első körben az államkasszába, hogy a procedúra minél egyszerűbb legyen a vállalkozói szféra számára. A tárcavezető hozzátette: a képviselőház különbizottsága által elfogadott módosítások jövő évben lépnek hatályba, miután azokra a parlament mindkét háza rábólint.
Az oszlopadó várható csökkentését múlt héten jelentette be Victor Ponta miniszterelnök, aki arról is beszámolt, hogy az illetékből befoly összeg a helyi önkormányzatoknál marad, amelyek infrastrukturális beruházásokat valósíthatnak meg a bevételből. „Megengedhetjük magunknak, hogy csökkentsük az adót, és a bevételt teljes mértékben az önkormányzatoknak engedjük át, amelyek az összeget egyebek mellett az iskolák, az utak vagy a csatornahálózat fejlesztésére fordíthatják” – fogalmazott akkor a kormányfő.
Ehhez képest Ponta és más kormánytagok az év elején még azzal indokolták az oszlopadó bevezetésének szükségességét, hogy az ebből származó bevételt autópályák építésére fogják fordítani. A különleges építményekre kivetett adót évente két részletben kell kifizetni, a kormány előrejelzése szerint pedig az éves bevétel meghaladja majd az 1,5 milliárd lej, ez jóval magasabb lenne, mint a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott megállapodás során előrevetített 500 millió lej.
Kifogásolja a brit nagykövet a sürgősségi rendeleteket
Kifogásolják a Romániában tevékenykedő nagy-britanniai beruházók, hogy a kormány rengeteg rendeletet sürgősségi eljárással fogad el, emiatt átláthatatlanok a törvények és instabil a piac – hívta fel a figyelmet Paul Brummell, a szigetország új bukaresti nagykövete, akinek többször is panaszkodtak a jelenségről az üzletemberek. A diplomata úgy fogalmazott: amint a neve is mutatja, sürgősségi kormányrendeketek csakis sürgősségi esetben szabadna elfogadni. A nagykövet arról is beszámolt, hogy az elmúlt évben a két ország közötti tranzakciók értéke elérte a 3,3 milliárd eurót, Románia ugyanakkor 2 milliárd euró értékben exportált Nagy-Britanniába. A nagykövet elmondása szerint azonban a romániai piac kevéssé ismert a szigetországban, ennek orvoslása érdekében a londoni kormány és a román–brit kereskedelmi kamara programot indít a brit kis- és közepes vállalkozások Romániába vonzásáért.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!