Útdíj SMS-ben a hazai utakon

SMS-ben is ki lehet fizetni a rövid lejáratú útdíjat szerdától az Orange mobilhálózat 7500-as telefonszámára küldött szöveges üzenettel – jelentette be kedden az autópályákat és országutakat kezelő Országos Útügyi Vállalat (CNADNR).

2012. december 04., 19:042012. december 04., 19:04

2012. december 04., 22:492012. december 04., 22:49

A hazai országutak és az autópályák használatára feljogosító útdíj kiváltását 2010 októbere óta nem az ablakba kiragasztott matrica, hanem egy országos elektronikus hálózat tanúsítja: a rendszám alapján nyilvántartott úthasználati jogosultságot az országutakon felszerelt kamerákkal is ellenőrzik. Eddig az útdíjat benzinkutaknál, postahivatalokban, az autóklub és több szállítási cég szakosodott kirendeltségeinél, illetve interneten lehetett megvásárolni. A most bevezetett SMS-szolgáltatás a legrövidebb időszakra szóló díj vásárlását teszi lehetővé: személygépkocsik esetében az egyhetes (három eurós), a teherautóknál pedig az egy napos (11 eurós) útdíjat lehet így kiváltani. A szolgáltatás használata két – egyenként 5 eurócentbe kerülő – szöveges üzenet elküldését feltételezi: az elsőben a gépjármű rendszámát és a díj típusát (például A, B, C, a gépjármű súlya függvényében) kell beküldeni a 7500-as számra (például: B54AJV A). A rendszer ugyancsak SMS-ben jelzi az útdíj árát és érvényességi időtartamát: ennek elfogadását egy második, „DA” tartalmú üzenettel lehet igazolni, aminek nyomán kifizetésre kerül a díj a telefonszámla terhére, és erről a felhasználó újabb SMS-ben kap igazolást. Aki nincs tisztában azzal, hogy járművének súlycsoportját milyen betűvel jelölik, az a 7500-as Orange számra küldött INFO tartalmú üzenettel kérhet felvilágosítást. A szolgáltatás egyelőre csak az Orange hálózatban működik, és roamingban nem vehető igénybe.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés