Az egészségügyi dolgozók egy részét tömörítő Sanitas szakszervezet vezetősége úgy döntött, folytatja tiltakozó sorozatát, és ha a tárgyalások nem vezetnek sikerre, akkor júniusban nagy méretű népgyűlést szerveznek a fővárosban.
2016. április 27., 16:362016. április 27., 16:36
A Sanitas Föderáció vezetősége úgy értékelte, hogy követeléseinek megoldása prioritást élvez, ezért nem tágítanak a korábbi forgatókönyvtől, amely szerint május 9–13. között nyilvános tiltakozásokat szerveznek az egészségügyi minisztérium, a munka- és családügyi, szociális és idősvédelmi szaktárca, illetve a pénzügyminisztérium épülete elé. Az utcai megmozdulásokat addig kívánják folytatni a kormányintézményeknél, amíg az összes kérésüknek eleget tesznek.
„A tiltakozó akcióinkkal párhuzamosan zajló tárgyalások eredményeinek függvényében júniusban nagy méretű népgyűlést szervezünk a kormány épületénél” – áll a szerkesztőségünkbe is eljuttatott közleményben.
A CNSLR – Frăția szakszervezeti tömörülés többi érdekvédelmi szervezetével közösen a Sanitas tagjai április 20-án, zuhogó esőben gyülekeztek és tiltakoztak a parlament előtt, és eljuttatták követeléseiket a képviselőháznak, a szenátusnak, a pénzügyminisztériumnak és az egészségügyi minisztériumnak. Többek között kérték, hogy a közegészségügyi, szociális gondozási rendszer összes dolgozója esetében szűnjenek meg a méltánytalansági és fizetésbeli diszkriminációs állapotok, továbbá 2016 folyamán 25 százalékos béremelést, a munkaidő szabályozását az orvosok számára, következésképpen az ügyeletezés korrekt megfizetését, a szakorvosi posztok felszabadítását és finanszírozását, az iskolaorvosi hálózat működésének szabályozását követelték.
A Drakula néven ismert Vlad Țepeș havasalföldi fejedelem sírját vélhetően Nápoly városában, a Santa Maria la Nova templom őrzi – számolt be olasz és román kutatók feltételezéseiről az Il Mattino nápolyi napilap.
Közép-európai idő szerint június 26-án, 12 óra 31 perckor sikeresen csatlakozott a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS) az Ax-4 küldetés személyzetét, köztük Kapu Tibor magyar űrhajóst szállító Dragon űrhajó.
Nicușor Dan szerint jobban el kell magyarázni a polgároknak, hogy a háború Ukrajna számára kedvezőtlen kimenetele Románia és Moldova biztonságát is érinti.
Románia az év végéig 18 darab F-16-os vadászgépet vásárol 1 eurós jelképes áron – jelentette ki szerdán Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
A NATO-tagországok a hágai csúcstalálkozón megállapodtak abban, hogy tíz éven belül a bruttó hazai termékük (GDP) legalább öt százalékára növelik a védelmi kiadásaikat.
Üdvözölte egymást Nicușor Dan román és Donald Trump amerikai elnök a szerdai hágai NATO-csúcstalálkozó előtt.
A nyaralóövezetekben lévő ingatlanok árai között jelentős különbségek vannak Magyarországon belül: 1,7 millió forintos (több mint 20 ezer lejes) átlagos négyzetméterárral Tihany áll az élen, míg a sor másik végén Tisza melletti települések találhatók.
Irán rakétát indított Izrael ellen több mint három órával a tűzszünet kezdete után – jelentette az izraeli hadsereg kedden.
Izrael elfogadta a tűzszünetet Iránnal, mert elérte minden hadműveleti célkitűzését – jelentette be kedden reggel Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.
Donald Trump szerint Izrael és Irán teljes tűzszünetről állapodott meg, ami lezárja a „12 napos háborút” – az amerikai elnök a megállapodás létrejöttét a Truth Social közösségi oldalán jelentette be washingtoni idő szerint hétfő este.
szóljon hozzá!