
Miközben a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) vezetői között hétfőn tovább mélyült, és személyeskedésig fajult az ellentét, újabb lépést hátrált a kormány a múlt héten óriási belföldi és nemzetközi közfelháborodást kiváltó jogszabályok, az amnesztiatörvény és a Büntető Törvénykönyv módosítása ügyében.
2013. december 16., 18:102013. december 16., 18:10
Victor Ponta miniszterelnök annak kapcsán, hogy egy pénteken nyilvánosságra került hangfelvétel szerint Antonescu azt mondta a Nemzeti Liberális Párt (PNL) tagjainak, a kormányfő „idióta ötlete” volt, hogy hivatalosan a kormánypárti vezetők ne támogassák az amnesztiatörvényt, de a parlament mégis szavazza meg azt, kijelentette: a PNL-elnök hazudott kollégáinak. Hozzátette: Antonescu is ott volt 12 USL-es vezető találkozóján, amelyen még egyetértett az amnesztiatörvénnyel, és sürgősségi kormányrendelettel fogadtatta volna el a jogszabályt.
Antonescu reakciójában leszögezte: Pontának sem engedi meg, hogy hazugnak nevezze őt, hiszen – mint fogalmazott – „egyesekkel ellentétben” róla még nem sikerült bebizonyítani, hogy hazudott. Becstelenséggel vádolta meg a kormányfőt, és leszögezte: az amnesztiatörvény kapcsán nem volt hivatalos ülés, és ő sosem javasolta, hogy sürgősségi kormányrendelettel fogadtassák el, csupán egy informális találkozón azt közölte Pontával, hogy a PNL nem támogatja a törvényt, ezért ha a PSD minden áron el akarja fogadtatni azt, akkor vállalja a felelősséget egyedül – itt vetődött fel a kormányrendelet lehetősége, de nem hivatalos javaslatként. Hozzátette ugyanakkor, hogy a vita ellenére nem akar kilépni a kormányból, de ha így folytatódnak a dolgok, az USL szétszakad.
Valeriu Zgonea PSD-s házelnök szerint egyébként a PNL a múlt keddi parlamenti ülés előtti bizottsági ülésen még nem ellenezte a kifogásolt jogszabályokat.
Victor Ponta miniszterelnök korábban, hétfő délelőtt behívatta Valeriu Zgoneát, a képviselőház elnökét és Robert Cazanciuc igazságügyminisztert, hogy a tervezetekről egyeztessenek. A találkozón eldőlt, hogy az amnesztiatörvényt és a lobbitörvényt idén már nem tűzik napirendre, hanem majd csak februárban foglalkozik ismét velük az alsóház. A Btk. módosítása kapcsán sem tesznek újabb lépéseket mindaddig, amíg az alkotmánybíróság véleményt nem mond a törvényről. A módosítást, amely kiiktatja a honatyákat a köztisztviselők sorából, ami lehetővé teheti, hogy a korrupcióellenes hatóságok ne tudjanak eljárni velük szemben, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) támadta meg az alkotmánybíróságon.
Zgonea hétfőn elmondta: az amnesztiatörvényt nyilvános vitára bocsátják, és hangot adott azon meggyőződésének, hogy a jogszabályban semmi törvénytelenség nincs. A bejelentést követően Victor Ponta kormányfő közölte: a Btk. kapcsán a parlament majd az alkotmánybírák döntésének ismeretében dönt.
Vasárnap este egyébként erőszakba torkollt az az előre be nem jelentett, interneten szervezett tüntetés, amelynek résztvevői a kormány és az amnesztiatörvényt támogató, valamint a büntető törvénykönyvnek a képviselők jogállásáról szóló része módosításáról szóló jogszabályt megszavazó képviselők lemondását követelték. A mintegy ezer fős demonstráció résztvevői – jórészt az elmúlt hónapokban a verespataki aranykitermelés és a palagáz használata elleni tiltakozók – az Egyetem téren gyülekeztek, majd elindultak a kormánypalota irányába.
A csendőrök azonban megpróbálták megakadályozni, hogy az úttesten haladjanak, és megbénítsák a forgalmat. A csendőrség a tüntetők megfékezésére könnygázt is bevetett. A demonstrálók a „Ponta, még ezer szekussal sem tarthatsz ki!”, „Börtönbe a bűnözőkkel, amnesztia nélkül!”, „Maffiózó parlament!”, „Le Pontával!” jelszavakat skandálták.
A tüntetők végül a kormánypalota elé érve mégiscsak megszállták az egyik forgalmas sugárutat, egy órára megbénítva annak forgalmát. Közben a Steaua labdarúgóklub néhány ultrája is közéjük vegyült, és füstbombákat dobva a csendőrök közé újabb erőszakos cselekményeket kezdeményezett. A hatóságok végül négy tüntetőt előállítottak.
A képviselőház múlt keddi ülésen végül elnapolt amnesztiatörvény nyomán amnesztiát kapnának azok, akiket hat évig terjedő szabadságvesztésre ítéltek, és közkegyelemben részesíthetnék a hét évig terjedő börtönbüntetéssel sújtott elítélteket. A Btk. módosítása nyomán a képviselők és szenátorok kikerülnek a közalkalmazottak közül, ami az igazságügyi szervek képviselői szerint lehetővé teszi számukra, hogy megússzák a hivatali visszaélés vagy befolyással üzérkedés miatti felelősségre vonást.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
szóljon hozzá!