
Miközben Kijev szerdán azt közölte, hogy az ország délkeleti részében mintegy száz orosz páncélos jármű hatolt be Ukrajna területére, Moszkva jelezte: Oroszország folytatja a humanitárius segítségnyújtást Kelet-Ukrajnának.
2014. augusztus 27., 19:442014. augusztus 27., 19:44
2014. augusztus 27., 19:442014. augusztus 27., 19:44
Grad rakéta-sorozatvetőket szállító teherautókból álló konvoj haladt a Sztarobeseve-Telmanove felé vezető úton. Andrij Liszenko, a Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője azt mondta, orosz alakulatok Donyeck megye déli részén, és Novoazovszk mellett megszálltak hét települést.
Két napja szintén Novoazovszk városánál hatoltak be az orosz fegyveres erők 98-as légi szállítású hadosztályának katonai járművei. Liszenko szerint a megszállt falvakból és orosz területről heves tűz alá vették a környező településeket.
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő közben szerdán közölte: Oroszország folytatja a humanitárius segítségnyújtást Kelet-Ukrajnának a szomszédos ország hatóságaival egyeztetve és a Nemzetközi Vöröskereszt égisze alatt.
A Kreml befolyásos tisztségviselője Vlagyimir Putyin orosz államfőnek a minszki tárgyalásokat követően, szerdára virradóra tett nyilatkozatában elhangzottakra adott magyarázatot.
Az orosz elnök azt mondta, hogy ukrán kollégájával, Petro Porosenko államfővel bizonyos kérdésekben megegyeztek a délkelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megyéknek szánt humanitárius segítségnyújtással kapcsolatosan. „Porosenko elnök nem cáfolta, hogy nehéz a humanitárius helyzet (Ukrajnában), amelyet nem lehet másként, mint katasztrofálisnak jellemezni” – közölte Putyin. „Nem fogok előreszaladni, de bizonyos megállapodásunk van” – tette hozzá.
Petro Porosenko ukrán államfő közlése szerint egyébként a kedd esti minszki találkozó résztvevői elfogadták az általa előterjesztett béketervet a kelet-ukrajnai konfliktus megoldására, és tervet készítenek arra, hogy a lehető leghamarabb tűzszünet legyen.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!