
A Magyar Szocialista Párt (MSZP) nem naiv, a magyarországi választásokig biztosan nem fog korteskedni Erdélyben, mert tisztában van azzal, hogy az erdélyi társadalomban a jobboldal erőteljes támogatottsággal rendelkezik – jelentette ki Ujhelyi István MSZP-s képviselő, az Országgyűlés alelnöke kedden Kolozsváron.
2014. március 11., 17:542014. március 11., 17:54
A szocialista párt magyar–magyar kapcsolatok terén vállalt programját bemutató rövid sajtótájékoztatóján Ujhelyi (képünkön) hangsúlyozta: okulni jött Erdélybe és nem okítani, ezt pedig azért tartja fontosnak hangsúlyozni, mert „Magyarországon sokan azt hiszik, nekik kell megmondani, mi a teendő a határon túli magyar közösségekben”.
A szocialisták vállalásai kapcsán a politikus kiemelte, támogatják az egyszerűsített honosítási eljárásra vonatkozó jogszabályt, s amennyiben kormányváltás lesz, az MSZP-nek nem áll szándékában visszavonni a megszerzett jogokat.
Hozzátette, arról azonban nincsen meggyőződve, hogy a választójogra vonatkozó törvény biztosítja a voksolás átláthatóságát. „A választások tisztaságára mindenképpen érdemes odafigyelni, mivel úgy vélem, a levélben szavazás például lehetőséget nyújt a visszaélésekre, és ez éket verhet a magyar–magyar kapcsolati rendszerbe” – fogalmazott Ujhelyi.
Mint mondta, az MSZP fontosnak tartja a szülőföldön boldogulást, a magyarországi belpolitika távol tartását a határon túli magyar közösségektől, és következetesen kiállnak az autonómia ügye mellett.
A Krónika kérdésére, hogy az MSZP és a Szociáldemokrata Párt (PSD) közti jó kapcsolatokat kihasználva az MSZP próbálta-e meggyőzni Victor Ponta miniszterelnököt a székelyföldi magyarság szimbólumainak tiszteletben tartásáról, Ujhelyi elismerte, erről nem tárgyalt a román kormányfővel. „A nemzeti szimbólumok szabad használatának jogát az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának egyik feltételéül szabta, és bízunk benne, hogy ez a kérdés rendeződni fog” – fogalmazott Ujhelyi.
MSZP-s kampánystratégiák a MIÉRT-nek
Évekkel ezelőtt magyarországi és erdélyi politikai berkekben egyaránt nagy vihart kavartak Ujhelyi István, valamint Nyakó István akkori MSZP-szóvivő Nagyváradon elhangzott kijelentései. A két szocialista politikus a Magyar Ifjúsági Értekezlet 2008 szeptemberében rendezett nyári akadémiáján ellenségkép kialakítására és a politikai ellenfél démonizálására buzdította az RMDSZ-hez közel álló szervezet tagjait a választási siker elérése érdekében.
A szavazatok megszerzésének módszereiről és az ellenségkeresés kommunikációs szerepéről Nyakó azt mondta: „ha szavazásra akarjuk bírni az embereket, ellenséget kell keresni, ha nincs, akkor démonizáljunk valakit, mert ma már csak ettől mennek el az emberek voksolni\".
Az akkoriban Gyurcsány Ferenc vezette alakulat kommunikációs igazgatója – aki később bevallotta: azt hitte, zárt körű rendezvényen vesz részt – a romák voksai kapcsán arról is beszélt: „Minden szavazat számít. Az meg, hogy hogyan szerezzük meg, soha ne derüljön ki.”
Ujhelyi Váradon feltárta: az MSZP sokat segített az RMDSZ-nek, mindig mindenben támogatták a szövetséget, ha igényelte. „Ehhez képest ők azt kérték, ezt ne mondjuk el sehol, nehogy Erdélyben kiderüljön a dolog. Viszont amikor Erdélybe jövök, most még mindig azzal jönnek egyesek, hogy minek tesszük be ide a lábunkat, amikor semmit sem segítünk, csak ártunk…” – hangoztatta az MSZP-s képviselő.
Ujhelyi neve különben korábban felmerült a bűnszervezetben elkövetett csalás miatt kirótt hatéves börtönbüntetéséből tavaly szabadult Zuschlag János egykori MSZP-s képviselő ügyében. Az MSZP alelnöke a bíróságon elmondta: nem emlékszik arra, hogyan finanszírozták a párt ifjúsági szervezetét, az egykor általa vezetett Fiatal Baloldal-Ifjú Szocialisták mozgalmat.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!