Újabb szemétdíjat fognak fizettetni

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Hulladéktárolási díjat vezetnek be 2016. január elsejétől: eszerint egy tonna szemét tárolása 80 lejbe fog kerülni, az illeték pedig év végéig megkétszereződik – jelentette be Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter. „A díj azért is magas, hogy senkinek ne legyen kedve a hulladék felhalmozásához” – fogalmazott a tárcavezető. Gavrilescu elmondása szerint az illeték bevezetésével Románia felzárkózik az Európai Unió „nulla szemét” elvéhez, amelynek alapján minden hulladékot újra kell hasznosítani, illetve nyersanyaggá kell alakítani.

Szucher Ervin

2015. július 16., 15:092015. július 16., 15:09

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség legfrissebb, hétfőn közölt jelentése szerint 2012-ben a romániai megyei jogú városokban a hulladéknak kevesebb mint 5 százalékát hasznosították újra, ezzel az ország csak Törökországot, Montenegrót, Szerbiát és Macedóniát előzi meg az európai listán – az utóbbi két államban egyáltalán nem zajlott ilyen tevékenység. Bulgária ehhez képest 25 százalékos teljesítményt nyújtott. Az összeállítás élén Németország áll, ahol a szemét több mint 60 százalékát komposztálták, illetve újrahasznosították.

A hulladéktárolási díj kivetését már a 2013/31-es számú kormányrendelet előírta, eszerint 2014-ben tonnánkénti 50 lejes díjat vezettek volna be, az összeg pedig 2015-ben 80 lejre, 2016-ban pedig 120 lejre emelkedett volna. A rendeletet végül módosította a parlament, amely csak 2017-től vezette volna be a tonnánkénti 80 lejes illetéket.

Marosvásárhelyen és környékén csak a használt pillepalackoknak van állandó piaca. Papírt már jóval nehezebb értékesíteni, sörös dobozokat pedig nemigen éri meg gyűjteni, mert súlyuk elenyésző. Egy guberáló portálunknak elmondta, hogy ő kimondottan csak műanyag dobozokat és palackokat gyűjt, illetve ócskavasat próbál összeszedni. „A sörös doboz nem ér semmit, annyira könnyű, vasat meg egyre ritkábban lehet találni a kukák körül. Sokkal több a sörös- meg az ablaküveg, de azt nem tudjuk eladni” – mondta. A használt elektronikai háztartási cikkektől ingyenesen meg lehet válni bizonyos szakboltoknál vagy a köztisztasági vállalat udvarán. A városban elméletileg megoldottnak számít a szelektív gyűjtés, gyakorlatilag viszont szinte egyáltalán nem működik. A konténereket felborító, időnként akár felgyújtó cigányok miatt a lakótelepekről eltünedeztek a szelektív hulladékgyűjtésre alkalmas nagy műanyagkukák, melyeket a lakótársulások kérésére számoltak fel. Legutóbb a héten is a tűzoltóknak kellett eloltaniuk egy Tudor lakótelepi szeméttárolónál keletkezett tüzet. A tűz átterjedt egy utánfutóra is, amelyet a tároló mellett parkoltak.

A nevelési hatáson kívül sok hasznuk azonban eddig sem volt. „Konténerekkel vagy azok nélkül, lássuk be, Marosvásárhelyen eddig sem működött megfelelőképpen a szelektív hulladékgyűjtés. A pillepalackokon kívül szinte semmire nincs vevő. Mivel az önkormányzatnak még nem sikerült megnyitni a kakasdi átrakóállomást, a külön-külön gyűjtött szemét egy helyre jut. Szelektív gyűjtésről majd akkor beszélhetünk, amikor megnyílik az átrakó és a kerelőszentpáli új tároló” – szögezte le Csegzi Sándor. A polgármester tanácsadója nagyon reméli, hogy őszig megoldódik mindkét létesítmény működtetésének kérdése. Addig is a városi és megyei önkormányzatnak ki kell választania a telephelyek működtetőit, és be kell fejeznie az oda vezető infrastruktúra kialakítását. „Mindezzel nem kellene megérnünk 2016. január elsejét és azt, hogy a lakossággal fizettessük meg azt a tonnánkénti 80 lejt, amit a minisztérium szeretne bevasalni” – tette hozzá Csegzi.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Franciaország nem adja ki Romániának a királyi család hivatalosan el nem ismert tagját

A párizsi ítélőtábla megtagadta szerdán Pál Fülöp herceg kiadatását Romániának – írja az Agerpres az AFP hírügynökség jelentésére hivatkozva.

Franciaország nem adja ki Romániának a királyi család hivatalosan el nem ismert tagját
2025. július 07., hétfő

Fedezzük fel együtt Erdély kincseit

Tizenkét különleges helyszín, tucatnyi izgalmas és megragadó történet – Erdély kincsei sorozatunk első évadában tömören, lényegre törően mutattuk meg azokat a természeti vagy épített büszkeségeinket, amelyekről még az itt élők is keveset tudnak.

Fedezzük fel együtt Erdély kincseit
Fedezzük fel együtt Erdély kincseit
2025. július 07., hétfő

Fedezzük fel együtt Erdély kincseit

2025. július 01., kedd

Egy olasz nagyvárosban találhatták meg Drakula sírját

A Drakula néven ismert Vlad Țepeș havasalföldi fejedelem sírját vélhetően Nápoly városában, a Santa Maria la Nova templom őrzi – számolt be olasz és román kutatók feltételezéseiről az Il Mattino nápolyi napilap.

Egy olasz nagyvárosban találhatták meg Drakula sírját
2025. június 26., csütörtök

Csatlakozott a Nemzetközi Űrállomáshoz a Dragon űrhajó Kapu Tiborral a fedélzetén

Közép-európai idő szerint június 26-án, 12 óra 31 perckor sikeresen csatlakozott a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS) az Ax-4 küldetés személyzetét, köztük Kapu Tibor magyar űrhajóst szállító Dragon űrhajó.

Csatlakozott a Nemzetközi Űrállomáshoz a Dragon űrhajó Kapu Tiborral a fedélzetén
2025. június 25., szerda

Nicușor Dan: ha kedvezőtlenül ér véget a háború Ukrajna számára, az Románia biztonságát is érinti

Nicușor Dan szerint jobban el kell magyarázni a polgároknak, hogy a háború Ukrajna számára kedvezőtlen kimenetele Románia és Moldova biztonságát is érinti.

Nicușor Dan: ha kedvezőtlenül ér véget a háború Ukrajna számára, az Románia biztonságát is érinti
2025. június 25., szerda

Jelképes, 1 eurós áron „vásárol” F-16-os vadászgépeket Románia Hollandiától

Románia az év végéig 18 darab F-16-os vadászgépet vásárol 1 eurós jelképes áron – jelentette ki szerdán Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Jelképes, 1 eurós áron „vásárol” F-16-os vadászgépeket Románia Hollandiától
2025. június 25., szerda

Mark Rutte: öt százalékra növelik a NATO-tagországok a védelmi kiadásaikat

A NATO-tagországok a hágai csúcstalálkozón megállapodtak abban, hogy tíz éven belül a bruttó hazai termékük (GDP) legalább öt százalékára növelik a védelmi kiadásaikat.

Mark Rutte: öt százalékra növelik a NATO-tagországok a védelmi kiadásaikat
2025. június 25., szerda

Kezet rázott a NATO-csúcson Nicușor Dan és Donald Trump

Üdvözölte egymást Nicușor Dan román és Donald Trump amerikai elnök a szerdai hágai NATO-csúcstalálkozó előtt.

Kezet rázott a NATO-csúcson Nicușor Dan és Donald Trump
2025. június 24., kedd

Vízparti nyaraló Magyarországon? Íme a legolcsóbb és a legdrágább kínálatok

A nyaralóövezetekben lévő ingatlanok árai között jelentős különbségek vannak Magyarországon belül: 1,7 millió forintos (több mint 20 ezer lejes) átlagos négyzetméterárral Tihany áll az élen, míg a sor másik végén Tisza melletti települések találhatók.

Vízparti nyaraló Magyarországon? Íme a legolcsóbb és a legdrágább kínálatok
2025. június 24., kedd

Irán rakétát lőtt Izraelre több mint három órával a tűzszünet kezdete után

Irán rakétát indított Izrael ellen több mint három órával a tűzszünet kezdete után – jelentette az izraeli hadsereg kedden.

Irán rakétát lőtt Izraelre több mint három órával a tűzszünet kezdete után