Új vokstörvényt akar az EMNP

Úgynevezett „természetes választási küszöb” bevezetését javasolja az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). Ez a küszöb azoknak a pártoknak a bejutását is biztosítaná a parlamentbe, amelyek országosan nem érik ugyan el az ötszázalékos támogatottságot, de valamely megyében egy mandátumhoz elégséges szavazatot kapnak.

Kiss Előd-Gergely

2015. március 27., 14:172015. március 27., 14:17

Toró T. Tibor, a párt stratégiai bizottságának elnöke csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatón ismertette az EMNP álláspontját a parlamentben vitatott párt-, pártfinanszírozási és választási törvényekről.

Elmondta, konszenzus látszik kialakulni a parlamentben arról, hogy az országban visszatérnek a megyei pártlistás parlamenti választási modellhez. Ennek a választási rendszernek az újbóli alkalmazása félővé teszi, hogy az országosan 6,5 százalékot kitevő magyarság egyik pártjának sem sikerül átlépnie az ötszázalékos választási küszöböt a 2016-ban esedékes parlamenti választásokon.

A „természetes küszöb” bevezetése Toró szerint a regionális pártoknak kedvezne. Az EMNP alelnöki tisztségét is betöltő politikus szerint úgy kellene módosítani a választási törvényt, hogy a romániai kisebbségeknek „ne kelljen választaniuk a parlamenti képviselet és a demokrácia között”.

Toró T. Tibor magyarázata szerint ezt úgy lehetne biztosítani, hogy egy-egy nemzeti kisebbség politikai szervezetei az illető kisebbség számára elkülönített parlamenti helyekre versenyezzenek. A jelenlegi választási rendszerben ugyanis a kisebbségi közösségeken belüli pluralizmus a parlamenti jelenlétet veszélyezteti.

Az EMNP alelnöke pozitív fejleménynek találta, hogy az államfői kihirdetésre váró pártfinanszírozási törvény szerint a költségvetésből finanszírozzák a pártok választási kampányait. Hozzátette, ez nagymértékben hozzájárulhat a korrupció megfékezéséhez. Félőnek tartotta ugyanakkor, hogy a román politikát uraló két nagy párt kétpólusúvá alakítja a romániai pártrendszert.

Toró T. Tibor ugyanakkor kifejtette, javaslataik támogatására a politikai pártok körében keresnek szövetségeseket. Mint mondta, a román regionális pártokat és a romániai demokráciát figyelő civil szervezeteket tekinti elsősorban partnerének. Hozzáfűzte, a természetes szövetségesük az RMDSZ lenne, hiszen nekik is érdekükben állna az EMNP javaslatainak gyakorlatba ültetése.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal

Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
Hirdetés