Új pártfinanszírozási törvényt fogadott el a képviselőház

Nagy többséggel megszavazta az új pártfinanszírozási törvényt a bukaresti képviselőház szerdán, egyedül az RMDSZ törvényhozói tartózkodtak.

Hírösszefoglaló

2015. március 19., 14:422015. március 19., 14:42

A jogszabály szerint a választási kampányokat ezentúl az állami költségvetésből pénzelik Romániában és a jelöltek hitelekből megelőlegezett költségeit pedig utólag számolnák el, amennyiben elértek egy bizonyos támogatottságot.

A törvény a helyhatósági, parlamenti és elnökválasztás esetében is megszabja a kampányköltségek felső határát, az állandó választási hatóság (AEP) pedig csak azoknak a jelölteknek a számlákkal igazolt költségeit számolná el, akik megszerezték a voksok legalább három százalékát.

Márton Árpád, az RMDSZ frakcióvezető-helyettese az MTI érdeklődésére elmondta: nem azért tartózkodtak a szavazásnál, mert a jogszabály hátrányos lenne a magyar közösség számára. Az RMDSZ azzal nem értett egyet, hogy a kampányfinanszírozás nem a pártok, hanem a jelöltek feladata lesz, mert ez álláspontja szerint oda vezet, hogy a tehetősebb jelöltek „megvásárolják” majd a pártlisták legjobb, befutó helyeit.

Mivel már nem a politikai alakulat, hanem a jelölt kapja a támogatást, ez egyénileg is lekötelezetté teheti az illetőt a szponzorokkal szemben – magyarázta az RMDSZ képviselője. Hozzátette: a nagy pártok arra az elvre hivatkozva módosították a jogszabályt, hogy ezentúl a jelölt kell finanszírozza a saját kampányát, nem a párt.

A pártfinanszírozási törvény az első, amelyet a bukaresti parlament elfogadott abból a csomagból, amellyel a romániai választási rendszert akarják megújítani. A szövegező különbizottság a párttörvény és a helyhatósági választási törvény tervezetét is kidolgozta már: ezek most a szenátus asztalán vannak. A továbbiakban a parlamenti és az elnökválasztás szabályozására is új törvénytervezetet dolgoznak ki.

Romániában a tavalyi elnökválasztási kampány után élénk sajtóvita alakult ki arról, hogy a pártfinanszírozás átláthatóbbá tételével kellene visszafogni a politikai korrupciót.

A választási reformcsomaggal egyebek között azt a gyakorlatot akarják felszámolni, hogy a pártok egymásra licitálva költsenek hatalmas összegeket választási kampányaikra, mert a jelenség hátterében többnyire olyan „szponzorok” állnak, akik elvárják a támogatásukkal tisztségbe juttatott politikustól, hogy a rábízott közpénzekből térítse meg számukra a „politikai befektetést”. Romániában jövő tavasszal önkormányzati, ősszel pedig parlamenti választást tartanak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
Hirdetés