Nagy többséggel megszavazta az új pártfinanszírozási törvényt a bukaresti képviselőház szerdán, egyedül az RMDSZ törvényhozói tartózkodtak.
2015. március 19., 14:422015. március 19., 14:42
A jogszabály szerint a választási kampányokat ezentúl az állami költségvetésből pénzelik Romániában és a jelöltek hitelekből megelőlegezett költségeit pedig utólag számolnák el, amennyiben elértek egy bizonyos támogatottságot.
A törvény a helyhatósági, parlamenti és elnökválasztás esetében is megszabja a kampányköltségek felső határát, az állandó választási hatóság (AEP) pedig csak azoknak a jelölteknek a számlákkal igazolt költségeit számolná el, akik megszerezték a voksok legalább három százalékát.
Márton Árpád, az RMDSZ frakcióvezető-helyettese az MTI érdeklődésére elmondta: nem azért tartózkodtak a szavazásnál, mert a jogszabály hátrányos lenne a magyar közösség számára. Az RMDSZ azzal nem értett egyet, hogy a kampányfinanszírozás nem a pártok, hanem a jelöltek feladata lesz, mert ez álláspontja szerint oda vezet, hogy a tehetősebb jelöltek „megvásárolják” majd a pártlisták legjobb, befutó helyeit.
Mivel már nem a politikai alakulat, hanem a jelölt kapja a támogatást, ez egyénileg is lekötelezetté teheti az illetőt a szponzorokkal szemben – magyarázta az RMDSZ képviselője. Hozzátette: a nagy pártok arra az elvre hivatkozva módosították a jogszabályt, hogy ezentúl a jelölt kell finanszírozza a saját kampányát, nem a párt.
A pártfinanszírozási törvény az első, amelyet a bukaresti parlament elfogadott abból a csomagból, amellyel a romániai választási rendszert akarják megújítani. A szövegező különbizottság a párttörvény és a helyhatósági választási törvény tervezetét is kidolgozta már: ezek most a szenátus asztalán vannak. A továbbiakban a parlamenti és az elnökválasztás szabályozására is új törvénytervezetet dolgoznak ki.
Romániában a tavalyi elnökválasztási kampány után élénk sajtóvita alakult ki arról, hogy a pártfinanszírozás átláthatóbbá tételével kellene visszafogni a politikai korrupciót.
A választási reformcsomaggal egyebek között azt a gyakorlatot akarják felszámolni, hogy a pártok egymásra licitálva költsenek hatalmas összegeket választási kampányaikra, mert a jelenség hátterében többnyire olyan „szponzorok” állnak, akik elvárják a támogatásukkal tisztségbe juttatott politikustól, hogy a rábízott közpénzekből térítse meg számukra a „politikai befektetést”. Romániában jövő tavasszal önkormányzati, ősszel pedig parlamenti választást tartanak.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!