
Más intézkedésekkel kell a kormánynak pótolnia azokat az összegeket, amelyeket vissza kíván adni a fuvarozóknak a keddtől hatályos, az üzemanyagokra kivetett literenként hétcentes extra jövedéki adóból, ellenkező esetben ugyanis nem tartható a nemzetközi hitelezőkkel megkötött készenlétihitel-megállapodásban rögzített, a bruttó hazai termék (GDP) 2,2 százalékát kitevő hiánycél.
2014. április 01., 18:162014. április 01., 18:16
Erről Andrea Schaechter, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) romániai küldöttségének vezetője beszélt kedden.
Mint leszögezte, valamennyi adómódosításkor a Ponta-kabinetnek a deficitcélt kell a szeme előtt tartania, s csak akkor módosíthat bármit, ha megvan, honnan fogja pótolni a kieső összegeket.
Amint arról beszámoltunk, a Ponta-kabinet már januártól tervezte a benzin és a gázolja plusz illetékét, arra hivatkozva, hogy az így befolyó összegeket a közúti infrastruktúra fejlesztésére fordítják, ám Traian Băsescu államfő ellenkezése és a fuvarozók által éppen a karácsonyi előtti periódusra meghirdetett általános sztrájk miatt a három hónapos halasztás mellett döntöttek.
Most viszont Băsescu többszörös kérésére sem voltak hajlandóak lemondani az adóemelésről, mindössze annyi engedményt készek tenni, hogy a teherszállító cégek visszaigényelhetik a befizetett adó egy bizonyos hányadát. Erről várhatóan szerdán születik sürgősségi kormányhatározat, miután a fuvarozók és a kormány képviselői immár több napja tárgyalásokat folytatnak.
A pénzügyminisztérium honlapján közzétett sürgősségi kormányrendelet-tervezet értelmében a 7,5 tonnásnál nagyobb, teherszállító gépkocsik, illetve a több mint nyolcszemélyes személyszállítók esetében biztosítana a kormány adókedvezményt, az általuk tankolt gázolaj jövedéki adója ezer literenként 40 euróval csökken.
A számítások szerint ez az adókedvezmény 353 millió lejjel rövidíti meg a 2014-re tervezett költségvetési bevételeket.
Forrás az észak-erdélyi sztrádára?
A parlament és a kormány képviselői közösen fogják eldönteni, hogy milyen projektekre lehet majd fordítani a tegnaptól az üzemanyagokra kivetett, literenként hétcentes extra jövedéki adóból befolyó összegeket – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Dan Şova közlekedésügyi miniszter.
Mint ecsetelte, a két szerv minden évben eldönti majd, hogy melyek azok az autópályatervek, amelyeket az adóból finanszírozni kívánnak. A tárcavezető most példaként az észak-erdélyi két – Bors és Berettyószéplak, illetve Berettyószéplak és Magyarnádas közötti – szakaszát hozta fel, összesen 157 kilométerről van szó. Konkrétumról azonban egyelőre nem kívánt beszélni, mint mondta, az adót alig aznap vetették ki, még egyeztetésekre van szükség a kormány és a parlament között.
Oda a legolcsóbb benzin
Amint az várható volt, kedd óta a legolcsóbb üzemanyag ára is meghaladja a hat lejt. A nagyobb töltőállomásoknál általában 40 bani körüli összeggel drágult keddre virradóra mind a gázolaj, mind pedig a benzin.
Hétfőn a késő esti órákban egyébként a rendszerváltás előtti időkre emlékeztetett a legtöbb benzinkút környéke, sokan nem csak teli tankkal készültek a drágulásra, hanem több kannát is megtöltöttek, hogy minél később kelljen emelt áron tankolniuk.
A töltőállomás-üzemeltetők elmondása szerint rekordeladásaik voltak a hétfői napon.
Az új árakkal pedig európai uniós szinten immár kilenc országban olcsóbb az üzemanyag, mint Romániában.
Az Oil Bulletin által az elmúlt héten közzétett statisztikában még az áll, hogy nálunk a legolcsóbb a 95-ös benzin: akkor még alig 1,254 euró volt, a mostani literenkénti 1,346 eurós átlagár azonban már csupán a tizedik helyhez elegendő. Olyan országokban lehet egyébként olcsóbban tankolni, mint Bulgária, Lengyelország, Magyarország vagy éppen Ausztria.
A Rompetrol és a Petrom elemzői egyébként februárban úgy vélekedtek, hogy a benzinkutaknál értékesített üzemanyag-mennyiség a hétcentes adó kivetését követő három hónapban átlagosan 1-3 százalékkal esik vissza, utána viszont arra számítanak, hogy visszaáll az eddigi forgalom, a gépkocsi-tulajdonosok ugyanis közben hozzászoknak az új árakhoz, s visszatérnek a korábbi fogyasztáshoz.
Képviselőházi akadály
Eközben kedden a képviselőház George Scutarunak, az immár ellenzékből politizáló Nemzeti Liberális Párt (PNL) frakcióvezetőjének a javaslatára visszaküldte a szakbizottságok elé a vonatkozó, 2013/111-es sürgősségi kormányrendeletet.
A honatya azzal érvelt, hogy a dokumentum a jövedékiadó-emelés januárról áprilisra történő halasztásáról rendelkezik. Szerinte éppen ezért ez a határozatot együtt kell majd a plénumnak megvitatnia a korábbi, 2013/102-es sürgősségi kormányrendelettel, ami előírja az üzemanyagok literenkénti hétcentes extra jövedéki adójának a kivetését. Az alsóháztól függetlenül azonban hatályos mindkét sürgősségi kormányrendelet.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!