Tűzszerészek haltak meg egy magyarországi robbanásban

Négy honvédségi tűzszerész életét vesztette, egy pedig megsérült egy robbanásban a magyarországi Hortobágyi Nemzeti Park területén, a volt bombázótéren péntek délután – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az MTI-vel.

MTI

2016. július 01., 17:592016. július 01., 17:59

2016. július 01., 18:552016. július 01., 18:55

Nagy Andrea elmondta, az elsődleges adatok szerint egy második világháborús bomba robbanhatott fel, Nádudvar közelében. A helyszíni szemle tűzszerész szakértők, ügyészek bevonásával tart. Az ügyészségi szóvivő azt mondta, a rendőrség közigazgatási eljárás keretében fogja vizsgálni a történteteket. Az ügyben a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr főkapitányság lesz az illetékes.

Hatástalanítás közben, eddig tisztázatlan okból robbant fel a robbanótest – közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel. A robbanásban négy tűzszerész katona életét vesztette, egy súlyosan megsérült, őt a Magyar Honvédség Egészségügyi Központba vitték. Benkő Tibor, a Honvéd Vezérkar főnöke azonnal vizsgálatot rendelt el.

Ladocsi Attila igazságügyi tűzszerész az M1 aktuális csatornának nyilatkozva azt mondta, az elmúlt hatvan évben Magyarországon a Hortobágyon dobták le a legtöbb robbanótestet, és kísérleti lőtér is volt a terület. Olyan fel nem robbant kísérleti eszközök is lehetnek ott, amelyek a tűzszerészek számára is ismeretlenek – hangsúlyozta a szakértő, aki szerint ez az egyik legnagyobb és legveszélyesebb talajmentesítési munka, amit Magyarországon valaha végeztek.

Kiemelte, hogy a magyar tűzszerészek világszínvonalon a legjobbak közé tartoznak, vagyis ha technikailag és szakmailag elvégezhető egy hatástalanítás, akkor azt jó eséllyel meg is tudják oldani. Így szerinte biztos, hogy nem felkészületlenség vagy kiküszöbölhető emberi mulasztás okozhatta a balesetet.

A Hortobágyi Nemzeti Parkban (HNP) az egykori bombázólőtér tájrehabilitációja során 2013. november 12-én kezdődtek meg a tűzszerészi munkálatok. Már az első héten több mint húsz bombát és nagyjából egytonnányi lőszerhüvelyt, illetve robbanótestet találtak a honvédség tűzszerészei. Szilágyi Gábor, a HNP igazgatója a projektindító rendezvényen elmondta, a Nádudvar, Nagyiván, Kunmadaras, Karcag és Hortobágy közelében található egykori bombázólőtér területe máig magán viseli a több évtizedes katonai tevékenység nyomait. A HNP feladata a tájsebekkel tarkított terület helyreállítása, a bombalőtér használatából maradt hulladékok összegyűjtése és elszállítása, valamint a terület teljes tűzszerészeti mentesítése – részletezte Szilágyi Gábor.

A Magyar Honvédség tűzszerészei 2015 júniusában folytatták az egykori hortobágyi bombázótér mentesítését. Hende Csaba akkori honvédelmi miniszter elmondta, a mentesítés két fázisában előbb kézi műszerekkel feltárják és megjelölik a lőszerek, bombák helyét, majd a tűzszerészek megsemmisítik. Addig az időpontig 521 hektáron történt meg a mentesítés, amely során 532 robbanótöltetet és 126 kilogrammnyi egyéb pirotechnikai anyagot, robbanószert találtak.

Rácz András, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért felelős helyettes államtitkára hozzátette, az összesen 3,45 milliárd forintba kerülő projekt keretében több mint 4100 hektár területet mentesítenek és adnak vissza legelőnek a nemzeti parkban. A munkálatok, amelyet az unió finanszíroz, 2018. május 30-án fejeződnek be – mondta akkor a helyettes államtitkár.

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 24., kedd

Több mint 30 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt a háború kitörése óta

Több mint 10 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt 2025-ben, közülük körülbelül 5 ezer a Máramarosi-havasokon keresztül – számolt be keddi sajtótájékoztatóján a máramarosszigeti területi határrendészeti felügyelőség vezetője.

Több mint 30 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt a háború kitörése óta
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Mestertervet eszelt ki egy magyar apa a kábítószerkereskedők ellen, miután gyermeke válságos állapotba került a drogtól

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel, valamint gyerekeikkel szemben, akik bűnszövetségben kereskedtek kábítószerrel.

Mestertervet eszelt ki egy magyar apa a kábítószerkereskedők ellen, miután gyermeke válságos állapotba került a drogtól
2026. február 23., hétfő

A hatóságok szerint már célozni akart a puskával a behatoló Donald Trump floridai otthonánál

Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.

A hatóságok szerint már célozni akart a puskával a behatoló Donald Trump floridai otthonánál
2026. február 19., csütörtök

Donald Trump: Orbán Viktor a teljes támogatásomat élvezi

Teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt Donald Trump amerikai elnök Washingtonban csütörtökön, az általa kezdeményezett Béketanács első ülésén.

Donald Trump: Orbán Viktor a teljes támogatásomat élvezi
Hirdetés
2026. február 17., kedd

Nicușor Dan szerint a Béketanács-ülésen való jelenlét tisztázza az USA-val fennálló kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét

Romániának a Béketanács ülésén való jelenléte segít tisztázni az ország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.

Nicușor Dan szerint a Béketanács-ülésen való jelenlét tisztázza az USA-val fennálló kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét
2026. február 16., hétfő

Szijjártó Péter: fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá a magyar és az amerikai kormány

Magyarország fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint hétfőn Budapesten.

Szijjártó Péter: fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá a magyar és az amerikai kormány
2026. február 14., szombat

Orbán Viktor: a 2026-os év a győzelem éve lesz

A 2026-os év a győzelem éve lesz: a győzelem éve a családoknak, a jobboldalnak, a Fidesznek és a győzelem éve Magyarországnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszéde végén szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban.

Orbán Viktor: a 2026-os év a győzelem éve lesz
Hirdetés
2026. február 13., péntek

Nicușor Dan: George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban

George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan államfő, aki szerint ez sokat elárul a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének külföldi megítéléséről.

Nicușor Dan: George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban
2026. február 09., hétfő

Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak egy Wizzair-járathoz

Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak Izraelben a Wizzair londoni járatához vasárnap – jelentette a repülőtéri hatóság Izraelben.

Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak egy Wizzair-járathoz
2026. február 09., hétfő

Fel nem használt maszkok milliárdjait égetik el Németországban

Mintegy hárommilliárd maszkot semmisítettek meg Németországban, olyan védőeszközöket, amelyeket a koronavírus-világjárvány idején szereztek be, de nem használták fel és időközben lejártak – jelentette be a múlt héten a német kormány.

Fel nem használt maszkok milliárdjait égetik el Németországban
Hirdetés