
A kánikula ellenére több százan kísérték figyelemmel a tusnádfürdői szabadegyetem programjait csütörtökön, a rendezvény második napján. A tábor előadó helyszínein többek közt a szórványkérdésről, az önrendelkezési törekvésekről, a kelet-európai aktuálpolitikai problémákról szerveztek pódiumbeszélgetéseket, vitákat. Rögtönzött sajtótájékoztatón jelentette be Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, hogy külhoni magyar közösségek megtartását, erősítését célzó projektek támogatásáról döntött keddi ülésén a magyar kormány, amely a célra több mint kétmilliárd forintot szán.
2015. július 23., 22:022015. július 23., 22:02
Külhoni magyar közösségek megtartását, erősítését célzó projektek támogatásáról döntött keddi ülésén a magyar kormány, e célra több mint kétmilliárd forintot szán – jelentette be a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban rögtönzött sajtótájékoztatón csütörtökön Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke.
Potápi közölte, az erdélyi beruházásokra 1,4 milliárd forint áll rendelkezésre. „Azokat a projekteket vettük elő, amelyek sürgősek, amelyeket el kell kezdeni a következő tanév szempontjából. Azonkívül olyan döntésekről van szó, felújításokról elsősorban, amelyeket még az idei évben meg lehet valósítani, vagy el lehet kezdeni. Ezért van az, hogy a júliusi ülésen döntött a kormány” – mutatott rá Potápi Árpád János. A sajtótájékoztatón kiderült: Erdélyben főleg a magyar történelmi egyházak tulajdonában lévő ingatlanok felújítására, fejlesztésére ítélt meg támogatásokat a kormány: a legnagyobb összeget, több mint 940 millió forintot a kolozsvári református Bornemissza–Szilvássy-ház felújítására szánták.
Támogatásban részesült továbbá a sződemeteri református kulturális központ kialakítása, a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium tanműhelyének létrehozása, a kolozsvári Vallásszabadság Háza, illetve az unitárius püspöki ház felújítása, a kolozsvári Szent Mihály-templom felújításiterv-dokumentációjának elkészítése, a szatmárnémeti katolikus Hám János óvoda felújítása, illetve az Áldás Népesség Társaság inaktelki művelődési és oktatási központjának kialakítását célzó, három ütemben megvalósuló projektje. A Zöld Erdély Egyesület a volt lövétei Római Katolikus Népfőiskolának otthont adó ingatlan újjáépítésére kap jelentősebb összeget. Pásztor István elmondta: négy vajdasági projekt idén összesen 850 millió forintos támogatásban részesül. „Ezek a nagy volumenű támogatások hosszú távra indítanak el, tartanak talpon elképzeléseket, amelyek a magyar közösség megmaradásához, megkapaszkodásához szükségesek” – hangsúlyozta a VMSZ elnöke.
A román külügyminisztérium tájékoztatása szerint az edinburgh-i román konzuli hivatal képviselői kapcsolatban állnak három román állampolgárságú családdal, amelyek otthonát megrongálták az éjszakai események közben.
Az Európai Bizottság frissítette a légiközlekedés biztonságával összefüggésben azon légitársaságokat felsoroló listáját, amelyekre működési tilalom vagy működési korlátozás vonatkozik az Európai Unió légterében.
További 16,5 millió eurós uniós támogatást jelentett be az afrikai ebolajárvány megfékezésére Hadja Lahbib, az Európai Bizottság válságkezelésért felelős tagja Brüsszelben kedden.
Oroszország semmi jelét nem mutatja annak, hogy le akarná állítani agresszióját; ezt bizonyítják a Kijev és más ukrán városok elleni orosz támadások is – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Kijevben.
Székelyföldről a világ másik pontjára jutott családokat is tartalmaz egy érdekes térkép. Az ausztráliai Melbourne-ből érkezett hír szerkesztőségünkhöz egy különleges diaszpórakezdeményezésről, amely a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódik.
Románia válaszlépésre számíthat, miután a konstancai orosz főkonzulátus bezárásáról döntött – nyilatkozta hétfőn az orosz külügyminisztérium sajtószóvivője, Marija Zaharova.
Középiskolai ballagó diákok magyar zászlót égettek Szabadka központjában pénteken – közölte az egyik szemtanú vallomását a Szabad Magyar Szó vajdasági hírportál.
Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.
A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.
Három embert kerestek még tegnap a romok alatt, közülük ketten román állampolgárok, miután előző nap összedőlt egy többlakásos épület a kelet-németországi Görlitz városában – adta hírül kedden este az Agerpres hírügynökség.
szóljon hozzá!