
Fotó: Veres Nándor
A csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes kéthetes erdélyi és magyarországi turnéra indult.
2016. április 26., 11:482016. április 26., 11:48
Az együttes első fellépése vasárnap volt Sepsiszentgyörgyön, hétfőn pedig Marosvásárhelyen mutatták be a Magyaroké című műsorukat. Ezt az előadást mutatják be kedden az érmihályfalvi Művelődési Házban 19 órától, csütörtökön pedig szintén 19 órától Mórahalmon lépnek fel. Április 30-án délelőtt 11 órától a budapesti Hagyományok Házában lehet megtekinteni A magyar tánc évszázadai című előadásukat, 19 órától pedig a Magyaroké című produkciót. Május 1-jén a budakeszi Erkel Ferenc Művelődési Központban, május 2-án a veresegyházi Váczi Mihály Művelődési Házban, május 3-án a nagytétényi Cziffra György Kulturális Központban, május 4-én a biatorbágyi Faluházban, május 5-én pedig a rétsági Művelődési Központban lehet megtekinteni az együttes Magyaroké műsorát. Minden helyszínen 19 órától kezdődik az előadás.
A turné utolsó állomásaként, pénteken részt vesznek az együttes táncosai Budapesten, a Millenáris Parkban a II. Székely Fesztiválon, ahol a nap folyamán több alkalommal is fellépnek, este fél kilenckor pedig a Magyaroké című műsorukat tekinthetik meg az érdeklődők. Az előadást táncház követi.
Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.
Teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt Donald Trump amerikai elnök Washingtonban csütörtökön, az általa kezdeményezett Béketanács első ülésén.
Romániának a Béketanács ülésén való jelenléte segít tisztázni az ország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.
Magyarország fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint hétfőn Budapesten.
A 2026-os év a győzelem éve lesz: a győzelem éve a családoknak, a jobboldalnak, a Fidesznek és a győzelem éve Magyarországnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszéde végén szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban.
George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan államfő, aki szerint ez sokat elárul a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének külföldi megítéléséről.
Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak Izraelben a Wizzair londoni járatához vasárnap – jelentette a repülőtéri hatóság Izraelben.
Mintegy hárommilliárd maszkot semmisítettek meg Németországban, olyan védőeszközöket, amelyeket a koronavírus-világjárvány idején szereztek be, de nem használták fel és időközben lejártak – jelentette be a múlt héten a német kormány.
A benne ülő ötéves kisfiúval együtt lopott el egy autót egy húszéves férfi a Pest vármegyei Sülysápon szerdán, majd a gyermeket hat kilométerrel arrébb Úriban egy bolt előtt magára hagyta és továbbhajtott.
Újra bevezeti a kötelező sorkatonai szolgálatot a Romániával délnyugatról határos Szerbia. Idén decembertől vagy jövő év márciustól tervezik újraindítani.
szóljon hozzá!