Tüntettek az orvosok, a tanárok következnek

Miközben szombaton több ezer egészségügyi dolgozó szervezett tiltakozó megmozdulást Bukarestben, hétfőn a tanügyi alkalmazottak vonulnak a főváros utcáira, így adva hangot abbéli elégedetlenségüknek, hogy a kormány a mindenkori költségvetésből igen keveset áldoz erre a két ágazatra. A dolgozók azt szeretnék elérni, ha a bruttó hazai termék (GDP) 6 százalékának megfelelő összeget irányozna elő számukra a Ponta-kabinet a jövő évi büdzséből.

Bálint Eszter

2013. november 03., 18:202013. november 03., 18:20

A szombati egészségügyi tüntetésen a szervezők közlése szerint tízezer személy vett részt. A tiltakozók az ágazat nagyobb finanszírozása mellett azt követelték, hogy a kormány duplázza meg az orvosok bérét, amely jelenleg rendkívül alacsony. Emellett kérték, hogy dolgozzanak ki új bérezési törvényt, amely minden egészségügyi dolgozó bérét növelné. A kormány jelenleg a GDP mintegy 4 százalékát fordítja az egészségügyi rendszer finanszírozására. Az orvosi kamara szerint az Európai Unióban a romániai rezidensek kapják a legkisebb fizetést, átlagosan 200 eurót havonta. A szakorvosok átlagosan 435 eurót visznek haza. Becslésük szerint Románia 2007-es uniós csatlakozása óta 14 ezer orvos és több mint 50 ezer ápoló hagyta el az országot.

Vasile Astărăstoae, az orvosi kamara elnöke sikeresnek nevezte a tüntetést, hiszen ez volt az utóbbi évek egyik legnagyobb utcai megmozdulása az ágazatban. A tüntetők sztrájkot is kilátásba helyeztek, de ennek időpontját még nem közölték. Astărăstoae szerint ezt nem is teszik meg addig, amíg tárgyalnak az egészségügyi minisztérium illetékeseivel.

Ennél kisebb tiltakozó megmozdulást hirdetett meg hétfőre a tanügyi alkalmazottakat tömörítő Spiru Haret szakszervezeti tömb, a szervezők mintegy ezer tüntető részvételére számítanak a parlament előtt. Mint hétvégi közleményükből kiderül, a GDP 6 százalékának megfelelő finanszírozás mellett ők is azt kérik a kormánytól, hogy dolgozzon ki egy bérezési törvényt kimondottan az oktatásban dolgozóknak, számolja fel az ágazatra nagy mértékben jellemző bürokráciát, szüntesse meg azt a gyakorlatot, miszerint a mindenkori politikai vezetők nyomást gyakorolnak a tanintézetekre, illetve tegye lehetővé az alkalmazást a megüresedett kisegítő személyzeti,illetve nem oktatói állásokra.

A Szabad Tanügyi Szakszervezet (FSLI) már az elmúlt héten utcai tüntetéseket szervezett Bukarestben, november 6-án pedig a kormány épülete előtt tartanak megmozdulást, amelyre több mint tízezer résztvevőt várnak. Szintén szerdán országszerte japán sztrájkot tartanak a pedagógusok, míg 13-ától az egyetemi hallgatók szerveznek tüntetéseket. „Az egyetemisták már jelezték, hogy támogatják megmozdulásunkat. Kérjük a szülőket, valamint a teljes civil társadalmat, hogy csatlakozzon hozzánk, hiszen követeléseink nem csak az oktatók javát szolgálják, hanem az ország jövőjének a záloga” – nyilatkozta korábban Simion Hăncescu, a FSLI szakszervezeti tömb elnöke.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés