Tulipános pártfinanszírozások

Verestóy Attila szenátor a magánszemélyek, míg a szervezetek között a Bernády György Közművelődési Alapítvány, valamint a Mudura Sándor érdekeltségébe tartozó nagyváradi Lotus Market Rt. és a Plaza Invest Rt. számított az RMDSZ legbőkezűbb adományozójának 2008-ban – derül ki az önmagát erdélyi magyar közéleti enciklopédiaként meghatározó Tulipédia portál összeállításából.

Krónika

2012. november 28., 18:562012. november 28., 18:56

Romániában a pártfinanszírozásra vonatkozó 2006/334-es számú törvény szabályozza, hogy a pártkasszákba és kampányra érkező pénzekről a Hivatalos Közlönyben is számot kell adni. Nem kell nyilvánosságra hozni azoknak az adományozóknak, támogatóknak a nevét, akiknek a támogatása nem éri el az aktuális év bruttó minimálbérének tízszeresét. 2008-ban utóbbiak adománya összesen 1.045.606,41 lej volt. Nyilvánosan is meg kell nevezni viszont azokat, akik a minimálbér tízszeresét meghaladó összeggel támogatnak bármilyen pártot. Ők összesen 43201,49 lejt adtak az RMDSZ pártkasszájába. Ezeket a kötelező beszámolókat sokáig a Hivatalos Közlöny olyan mellékleteibe „száműzték\", melyek a nagy nyilvánosság számára alig voltak elérhetők. A Tulipédia nem kevés kutakodással 2008-ig tudta fellelni a teljes listákat, melyeket éves bontásban fel is dolgozott. A több száz nevet tartalmazó támogatók névsora sokat elárul arról, hogy kik is áldoznak egy-egy párt működésére. Még érdekesebb azoknak a (gazdálkodó) szervezeteknek a listája, melyek az RMDSZ-t támogatják: a legnagyobb adományozók között mind ott vannak azok a cégek, melyeket az RMDSZ-szel „hírbe hoztak\" (például a Mudura Sándor birtokában lévő nagyváradi Lotus Market Rt. vagy a Colomon Antal tulajdonában lévő margittai Marconst Kft.) mint olyan cégeket, melyek haszonélvezői vagy nyúlványai lehetnek a párt érdekeltségeinek.

Kötelező befizetések

A 2008-as adatok szerint a következő párttagok támogatták az országos bruttó minimálbér tízszeresénél nagyobb összeggel az RMDSZ-t: Sauer András Kálmán (7316 lej), Kovács Attila (5785,49 lej), Birtalan József (5100 lej), Molnár Endre (5000), Becsek Zsuzsa (5000), Becsek László (5000), Bajcsi Ákos (5000), Tánczos Barna (5000). Közel száz fős azoknak a természetes személyeknek a listája, akik 10 ezer lejnél többel támogatták az RMDSZ-t. Verestóy Attila szenátor nagyságrendekkel többel, 274.382 lejjel támogatja saját pártját, mint bárki. Ebben a listában azért érdemes kutakodni, mert bizonyítja, hogy az RMDSZ tisztség- és tisztviselői az alakulatnak köszönhető tisztségeikből származó jövedelmük után kötelesek bizonyos hányadot (többnyire 10 százalékot) a pártkasszába befizetni. Ezt a kötelezettséget a területi szervezetek alapszabályzataiban is rögzítik, miként például az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének Alapszabályzata, melyben a 11. cikkely 4. pontja rendelkezik így: „A tagszervezetek kötelesek a tagságuknak megfelelő tagdíjból és az önkormányzati képviselőik üléspénzének 10 százalékából és a polgármesterek, alpolgármesterek és az RMDSZ közreműködésével más tisztségre kinevezett személyek bruttó jövedelmének 2 százalékából származó szervezeti hozzájárulások 50 százalékával havonta hozzájárulni a Csíki Területi Szervezet működésének fenntartásához. A szervezeti hozzájárulást nem fizető választott, kinevezett tisztségviselő, újabb tisztségekre nem jelölhető, illetve tőle a bizalom megvonható”. Arról nincs hozzáférhető nyilvántartás, hogy a befizetési kötelezettségeiket mennyire tartják be az RMDSZ-funkcionáriusok. A listában szereplő összegekből viszont nem feltétlenül lehet pontosan kiszámolni az adományozó jövedelmét, hiszen előfordulhat, hogy több támogatást fizet be valaki, mint amennyire kötelezett. Az sem tisztázott, hogy ez a nyilvántartás az a nyilvántartás-e, azaz előfordulhat, hogy nem a Hivatalos Közlönyben nyilvánosságra hozandó tételként könyvelik el a befizetéseket. De az biztos, általános szabály az RMDSZ-ben, hogy a párt színeiben elnyert tisztségekért járó juttatásokból, jövedelmekből valamennyit vissza kell osztani a pártnak. Verestóyt László Attila követi 95 ezer, Antal István 43.400, Antal István 37.900, Kelemen Hunor 34.800, Eckstein-Kovács Péter 33.480 lejjel.

A Bernádytól a Lotusig

A 2008-as adományozók listájában két, az RMDSZ által létrehozott alapítvány is szerepel: a Bernády György Közművelődési Alapítvány (215.000 lej), valamint a Progress Alapítvány (27 ezer lej). A marosvásárhelyi Bernády Alapítvány kuratóriumi elnöke Borbély László, az RMDSZ ügyvezető elnöke. Vagyonos szervezet a Bernády, hiszen országos viszonylatban csak Verestóy Attila adott több támogatást az RMDSZ-nek. Hogy honnan és hogyan gazdálkodta ki 2008-ban az alapítvány ezt az összeget, az a Bernády honlapjáról nem derül ki, viszont az is igaz, nem kötelezett arra, hogy a nyilvánosság előtt bármivel is elszámoljon. Nem ez a helyzet viszont a Progress Alapítvánnyal. A szervezet 2008-ban (is) több száz milliós magyarországi közpénzzel gazdálkodott, ő látta el Romániában például a magyar igazolványokkal kapcsolatos ún. tájékoztatási feladatokat 2011. május 9-ig. Áttekinthető, a nyilvánosság számára is elérhető beszámolókkal vagy elszámolásokkal sosem terhelte a nagyérdeműt az alapítvány, a Tulipédia eddig csak azt tudta kideríteni, hogy körülbelül évi 200 milliós nagyságrendű magyar közpénz érkezhetett a számlájára. Feltehetően ebből juttatott 2008-ban a Progress Alapítvány 27 ezer lejt az RMDSZ-nek. Teljes bizonyossággal viszont csak akkor állítható ez, ha minden kétséget kizáróan bizonyítani lehetne: a Progress Alapítványnak nem volt saját, egyéb bevétele.

Izzasztóbb cég és név a támogatók listájában Mudura Sándor nagyváradi vállalkozó két cége, a Lotus Market Rt. (183.625 lej), valamint a Plaza Invest Rt. (160 ezer lej). Mudura ugyanis így (is) törlesztheti azt, hogy az RMDSZ nagyváradi korifeusai hozzásegítették 2,5 milliárd forintot meghaladó hitelhez, melyet a magyar állami Eximbank nyújtott Medgyessy Péter akkori kormányfő 2002. júliusi nagyváradi látogatása után. Mudura cégei éveken át támogatják az RMDSZ-t. Hasonló „kötelezettséget” törleszt a margittai Marconst Kft., melynek viselt dolgaival egy, a Tulipédián is szemlézett, a Bihoreanul hetilapban közölt tényfeltáró cikk foglalkozik. Ez a cég nyerte különben Bihar megye szinte valamennyi csatornázási beruházását 2009-ben, mint kivitelező, az akkori, Borbély László vezette környezetvédelmi minisztérium több mint 60 milliós támogatásából. A jelek szerint busásan megtérül az RMDSZ támogatása. Szintén ismerősként üdvözölhetjük Molnár Áront, az Azimut Com Kft. képviselőjét, annak a Molnár Antalnak a fiát, aki a korrupcióellenes ügyészség szerint sikeres kísérletet tett Borbély László megvesztegetésére. Az RMDSZ-t támogató cégben aláíró fiú és a megvesztegetéssel gyanúsított apa cégnél betöltött tisztségeit nem kell feltárni, a tények ismeretében biztosan állítható, hogy az apa, a fiú és Borbély miniszter kölcsönösen egyengették egymás útjait.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés