
Még mindig ez a legnépszerűbb kiszerelés. Képünk illusztráció
Három százalékkal nőtt a romániai sörpiac 2018-ban az előző évhez képest, elérve a 16,6 millió hektolitert; az alkoholmentes szegmens 30 százalékos növekedést ért el – közölték keddi sajtótájékoztatójukon a Romániai Sörkészítők Egyesületének képviselői.
2019. április 09., 17:422019. április 09., 17:42
Az egyesület kimutatásai szerint az egy főre eső sörfogyasztás 85 literre volt tehető az elmúlt esztendőben.
A második helyen az üveges sör áll (28,45 százalék), majd a dobozos (20,58 százalék) és a hordóból csapolt sör (3,41 százalék) következik – derül ki az Agerpres tudósításából.
A Romániai Sörkészítők Egyesülete szerint még mindig a lager típusú világos sört isszák a legszívesebben a romániaiak, a 2018-ban elfogyasztott mennyiség 93,61 százaléka ilyen volt, aztán az ízesített sörök (2,27 százalék), a különféle sörspecialitások (barna sör, szűretlen sör stb. – 2,25 százalék), illetve az alkoholmentes sör (1,87 százalék) következik a sorban. Szegmens szerinti leosztásban
Lucian Ghinea egyesületi elnök a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy egyre több kézműves sör jelenik meg a piacon, ami új lendületet adhat az iparágnak, „megfiatalítja a terméket” – fogalmazott.
Az egyesület kimutatásai szerint a lakosság többnyire Romániában gyártott sört fogyasztott tavaly is, a behozott sörmennyiség az elmúlt esztendőben 0,54 millió hektoliterre rúgott, ami ugyan 0,07 millió hektoliteres növekedést jelent 2017-hez viszonyítva, de így is a piac mindössze 3 százalékát adta.
Európai szinten Románia a nyolcadik helyet foglalja el sörgyártás tekintetében, és a hetedik legnagyobb sörfogyasztónak számít.
Az Európai Bizottság 710 millió eurós segélycsomagot különített el globális válságkezelésre, az uniós források jelentős részét afrikai menekültek támogatására, illetve „migrációval kapcsolatos” problémák megoldását célzó programokra fordítják majd.
Robbanószerek után kutat a rendőrség és a hadsereg a nyugat-angliai Fairford támaszpont közvetlen közelében. A támaszpont környékét kiürítették, a katonai létesítmény melletti Whelford község lakosságát a helyi szabadidőközpontban helyezték el.
Természeti katasztrófahelyzetet hirdettek ki Bangkokban a heves esőzések okozta áradások miatt.
Vagy olyan megállapodás születik Iránnal, amely lehetővé teszi az ország újjáépítését, vagy „gyorsan megsemmisítem az Iráni Iszlám Köztársaságot” – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Szövetségi szintű pert indít a Politico, a CNN és az MS NOW Donald Trump amerikai elnök és három tanácsadója ellen.
Nicușor Dan államfő vasárnap New Yorkban találkozott az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkárával, António Guterresszel.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Az Európai Unió helyzetéről mondott évértékelő beszédet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán, az Európai Parlament plenáris ülésének keretében. Beszédében többek között Magyarországra is kitért.
XIV. Leó feloldotta az elődje, Ferenc pápa által a pandémia miatt bevezetett bérstoppot, és megemelte a Vatikánban dolgozó bíborosok és más egyháziak fizetését – jelentette a La Repubblica című olasz napilap kedden.
A brit uralkodó nem engedi, hogy fia és menye, Harry herceg és Meghan hercegnő visszatérjen a királyi család tagjaként korábban ellátott hivatalos munkájához.
1 hozzászólás