
Fotó: MTI/EPA
A fellebbezési bíróság törvénytelennek mondta ki a Donald Trump elnök által április óta bevezetett vámok többségét pénteken, ezzel fenntartotta a kereskedelmi ügyekben eljáró szövetségi bíróság korábbi határozatát, a vámok ugyanakkor átmenetileg hatályban maradhatnak – számol be róla az mti.hu.
2025. augusztus 30., 13:142025. augusztus 30., 13:14
2025. augusztus 30., 13:432025. augusztus 30., 13:43
A washingtoni székhelyű Egyesült Államok Szövetségi Kerületi Fellebbezési Bíróságának tagjai 7-4 arányban úgy találták, hogy az új vámok többségének esetében a bevezetés hivatkozási alapjaként szolgáló gazdasági vészhelyzet nem áll fenn, illetve az elnök túllépte hatáskörét, ezért a vámokról szóló intézkedések érvénytelenek.
A bírói tanács ugyanakkor engedte, hogy
Donald Trump Truth Social közösségi oldalán megjelent bejegyzésében élesen bírálta a bíróságot és annak határozatát, valamint jelezte, hogy fellebbeznek, majd meggyőződését fejezte ki, hogy a Legfelsőbb Bíróság érvényben hagyja a vámokról szóló intézkedéseit.
– fogalmazott és hozzátette, hogy ez pénzügyileg meggyengítené Amerikát olyan időkben, amikor erősnek kellene lennie.
Donald Trump az április 2-án bejelentett átfogó vámintézkedéseket az elnököt intézkedési jogkörrel felruházó nemzetközi gazdasági vészhelyzetről szóló 1977-es törvény (International Economic Emergency Act) alapján vezette be.
Az Egyesült Államok költségvetésének júliusig 142 milliárd dollár bevétele származott vámokból, ami több mint kétszeresével haladja meg az előző év azonos időszakának vámbevételét.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
szóljon hozzá!