Történelmi enyhülés az Amerikai Egyesült Államok és Kuba viszonyában

Új fejezet kezdődik az Amerikai Egyesült Államok és Kuba viszonyában, a két ország normalizálni készül a kétoldalú kapcsolatokat – jelentette ki szerdai washingtoni sajtótájékoztatóján Barack Obama amerikai elnök.

Hírösszefoglaló

2014. december 18., 17:342014. december 18., 17:34

Raúl Castro kubai államfő megerősítette, hogy lépéseket tesznek a kétoldalú diplomáciai kapcsolatok helyreállítására.

A két ország vezetője egy időben, kelet-európai idő szerint este 7 órakor tartott sajtótájékoztatót Washingtonban és Havannában az amerikai-kubai kapcsolatokról. Az Amerikai Egyesült Államok 1961 januárjában szakította meg diplomáciai kapcsolatait Kubával, két évvel a Fidel Castro vezette kubai forradalom győzelme után, s 1960-ban vezetett be kereskedelmi embargót a szigetországgal szemben.

Obama beszédében közölte, hogy Kuba elszigetelése nem vezetett eredményre, ezért az Egyesült Államok véget fog vetni idejétmúlt szemléletmódjának. Az elnök ennek megfelelően arra utasította John Kerry amerikai külügyminisztert, hogy kezdjen tárgyalásokat a teljes körű diplomáciai kapcsolatok helyreállításáról, és elmondta, hogy az Egyesült Államok nagykövetséget kíván nyitni Havannában. Hozzátette: a külügyminisztert azzal is megbízta, hogy vizsgálja meg, levegyék-e Kubát a terrorizmust támogató országok listájáról.

Mindannyian amerikaiak vagyunk – üzente Obama a kubai népnek spanyol nyelven. Az elnök hangsúlyozta, a kubai népet nem szolgálják az országra több mint fél évszázada kivetett amerikai büntetőintézkedések, és az Egyesült Államok többet tud tenni a kubai emberekért, ha javítja kapcsolatát a havannai kormánnyal. Ebben az összefüggésben mondta az említett spanyol nyelvű mondatot  – „Todos somos americanos” – Obama.

Mindemellett leszögezte, hogy Kubának gazdasági reformokra van szükségre és javítania kell az emberi jogi helyzeten.

Raúl Castro elnök a kubai televízióban egyenes adásban közvetített beszédében megerősítette a megállapodás tényét. Elmondta: megegyeztek abban, hogy helyreállítják a diplomáciai kapcsolatokat és lépéseket tesznek a két ország közötti viszony javítására. Hozzátette, hogy a legmagasabb szintű párbeszéd révén, amelynek része volt egy keddi telefonbeszélgetés Obama elnökkel, sikerült előbbre lépni egyes, mindkét ország érdekeit érintő téma megoldásában.

Castro hangsúlyozta, hogy a szigetországgal szembeni amerikai gazdasági embargó kérdését még meg kell oldani. „Azt nem lehet kijelenteni, hogy a fő probléma, a gazdasági blokád kérdése megoldódott volna” – mondta. A kubai vezető megjegyezte: továbbra is vannak „erőteljes nézetkülönbségek” Washington és Havanna között, egyebek mellett az emberi jogokat, a külpolitikát és a nemzeti szuverenitás kérdéseit illetően, de a két országnak meg kell tanulnia „civilizált módon” együtt élnie.

A két ország közötti közeledést az amerikai képviselőház republikánus elnöke, valamint a szenátus egy-egy prominens, kubai származású republikánus és demokrata tagja is bírálta. John Boehner, a washingtoni törvényhozás alsóházának elnöke úgy fogalmazott: „a Castro-rezsimmel fenntartott viszonyt addig nem lehet átértékelni vagy normalizálni, amíg a kubai emberek nem élvezhetik a szabadságot\".

A kapcsolatok rendezésének az ágyazott meg, hogy Kuba szabadon engedte Alan Gross amerikai segélymunkást, akit az ellenzéknek nyújtott állítólagos segítsége miatt öt éve zártak börtönbe a havannai hatóságok. Cserébe Washington három kubai kémet engedett el.

A Vatikán a bejelentés hírére elismerte, hogy közvetítői szerepet játszott az Egyesült Államok és Kuba közötti közeledés előmozdításában. Ferenc pápa mély megelégedéssel fogadta a két ország történelmi döntését a diplomáciai kapcsolat helyreállításáról – közölte Federico Lombardi szentszéki szóvivő.

Raúl Castro köszönetet mondott a Vatikánnak, és ezt tette Barack Obama is, aki az amerikai-kubai viszonyban beállt fordulattal foglalkozó televíziós beszédében Kanadának is megköszönte, hogy a tárgyalásokhoz háttértámogatást adott. A nemzetközi közösség üdvözölte a kibékülést.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
Hirdetés