Az erdélyi magyar politikai pártoknak az a feladata, hogy a közösségnek erős brüsszeli képviselete legyen, ezért az Erdélyi Magyar Néppárt továbbra is koalíció létrehozását javasolja a 2014-es európai parlamenti választásokra – jelentette ki Toró T. Tibor szerda este a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában.
2013. november 28., 18:242013. november 28., 18:24
A néppárt elnöke közölte, meg sem fordult a fejükben, hogy az RMDSZ színeiben induljanak, az EMNP folyamatosan választási koalíciót szorgalmazott. „A választási törvény nem ír elő megemelt küszöböt a pártkoalícióknak: ugyanúgy 5 százalék szükséges, mint a pártok számára, tehát technikai akadálya nincs annak, hogy mi összefogjunk. Legfeljebb egyeseknek a különutassága lehet az akadálya, mi pedig nem akarunk különutasok lenni” – fogalmazott Toró.
A néppárt elnöke szerint az erős brüsszeli képviselet egyik feltétele, hogy a pártok összefogjanak. Úgy vélekedett, ha az RMDSZ nem kíván erdélyi magyar konszenzust teremteni és külön indul az európai parlamenti választásokon, akkor számolnia kell azzal, hogy nem éri el a bejutáshoz szükséges 5 százalékot. „Ha viszont koalíció jön létre az összes erdélyi magyar párt részvételével, akkor van esélyünk ismét három képviselői mandátumot szerezni Brüsszelben. Ezt azonban csak együtt tudjuk megvalósítani” – fejtette ki a politikus.
A műsorvezető kérdésére válaszolva elmondta, szerinte Kelemen Hunor RMDSZ-elnök azért kerüli a találkozást a néppárttal, mert ebben az alakulatban látja igazából a politikai ellenfelet, holott az EMNP Toró szerint nem ellenfél, hanem szövetséges kíván lenni. A néppárt vezetője közölte, optimista az összefogás tekintetében, mivel az október 27-én lezajlott székely menetelés azt bizonyította, hogy az összes magyar pártnak, civil szervezetnek és történelmi egyháznak sikerült egy közös cél érdekében együttműködnie és akcióegységet kialakítania egy jó cél érdekében.
„Remélem, nem fogy el az a felhajtóerő, amit a székelyek nagy menetelése teremtett meg. Nagyon jó volt együtt lenni mindenkivel, és én abban bízom, hogy ez jó belátásra bírja a különutas politikusokat, akik egyelőre nem tudják elfelejteni azt az amúgy teljesen természetes jelenséget, amikor két párt indul választásokon.
Ráadásul úgy, hogy a tavaly decemberi választásokon nem is fenyegette a parlamentből való kiesés veszélye az RMDSZ-t, hiszen ott volt az a bizonyos alternatív küszöb is. Tehát én úgy gondolom: most kellene bizonyítanunk, hogy felnőtt és felelős politikusok, politikai szervezetek vagyunk” – mondta el Toró T. Tibor.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!