Toró: az EMNP is bejuthat a parlamentbe

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) értékelése szerint reális annak az esélye, hogy két magyar párt jut be a decemberi választásokon a bukaresti parlamentbe.

2012. október 02., 17:432012. október 02., 17:43

2012. október 02., 18:422012. október 02., 18:42

Toró T. Tibor elnök az EMNP keddi kolozsvári sajtótájékoztatóján elmondta, Erdélyben 15 olyan képviselői, illetve hét olyan szenátori választókerület van, amelyben a magyarság képezi a többséget. Megállapította: ezekben a kerületekben mindenképpen valamelyik magyar párt jelöltje nyeri meg a versenyt, és két magyar párt is átlépi az úgynevezett alternatív választási küszöböt, azaz elnyerhet három szenátori és hat képviselői mandátumot. Toró kijelentette: az RMDSZ vezetői tudatosan félretájékoztatják a magyar közösséget az alternatív választási küszöbbel kapcsolatban. Toró elismételte: az alternatív küszöb fogalmát a 2008-as választás előtt éppen az RMDSZ kezdeményezésére foglalták a választójogi törvénybe, amikor még ő maga is a szövetség frakciójának volt a tagja. A törvény értelmében az a párt, amelyik akár az ötszázalékos, akár az alternatív küszöböt teljesíti, a megszerzett szavazatok arányában részesül a mandátumokból.

„Nem homályos a tétel. Ha az RMDSZ vezetői a törvény értelmezhetőségéről beszélnek, az nem azért van, mert nem értenek hozzá, hanem azért, mert félre akarják tájékoztatni a közösséget” – jelentette ki Toró. Az EMNP elnöke szerint nem képzelhető el olyan helyzet, hogy a magyarság parlamenti képviselet nélkül marad a decemberi választás után; nehezen elképzelhető, hogy az RMDSZ nem jut be a törvényhozásba, az viszont elképzelhető, hogy az EMNP is teljesíti az alternatív küszöböt. Hozzátette, az a kérdés, hogy az „RMDSZ-től megszokott balkáni politizálást\" kiegészíti-e az EMNP autonómiapolitikája a következő törvényhozási ciklusban. Toró elmondta, nem azért törekednek csupán az alternatív küszöb teljesítésére, mert kishitűek lennének, hanem azért, mert tudnak számolni. A pártelnök szerint az EMNP a jelöltállítás során azt tekinti céljának, hogy valamennyi szimpatizánsa számára megteremtse a lehetőséget, hogy rá adja szavazatát. Kijelentette, az elnökség valamennyi tagja jelöltként indul a választásokon, arról viszont nem kívánt nyilatkozni, hogy Tőkés László, a párt védnöke megméretteti-e magát decemberben. Hozzátette, ha ez megtörténne, arról majd a megfelelő időben maga Tőkés tájékoztatja a közvéleményt. Toró azt is kijelentette, ha a Magyar Polgári Párt (MPP) úgy dönt, hogy nem indul el a választásokon, az EMNP szívesen befogad embereket jelöltjei közé az MPP politikusai közül. „Akár odáig is hajlandók vagyunk elmenni az együttműködésben, hogy egyesítsük a két pártot\" – jelentette ki Toró. Hozzátette, a választások után ismét azon kell munkálkodniuk a romániai magyar pártoknak, hogy kialakítsák az együttműködés kereteit.

A sajtótájékoztatón Papp Előd, a párt alelnöke megemlítette: a bukaresti szenátusban a múlt héten úgy utasították el a Székelyföld autonómia-statútumát, hogy az RMDSZ „főurai” hiányoztak az ülésről, a jelen lévő négy magyar szenátor pedig „lapított”, és nem szólalt fel a vitában. „Ennél több nem is kell annak az elmagyarázására, hogy mennyire nagy szükség van az EMNP-re a parlamentben\" – jelentette ki az alelnök.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés