
Átutalta hétfőn Magyarország a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) igényelt hitel fennmaradt részét. Mint a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közléséből kiderül, a 2,15 milliárd euró értékű tartozást három devizanemben, dollárban, euróban és angol fontban fizette ki a magyar állam.
2013. augusztus 12., 17:172013. augusztus 12., 17:17
2013. augusztus 13., 09:242013. augusztus 13., 09:24
„Az előtörlesztéssel mintegy 3,5 milliárd forint kamatköltséget takarított meg az ország” – jegyzi meg a tárca. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a végtörlesztéshez 1,1 milliárd dollárt, 500 millió eurót és 260 millió fontot utalt át. A végtörlesztett összegből 1,8 milliárd euró 2013-ban, mintegy 300 millió euró pedig 2014 első negyedévében, a fennmaradó minimális összeg 2014 harmadik negyedévéig járt volna le.
A bejelentés után Zsigó Róbert Fidesz-szóvivő leszögezte, a „bukott baloldal” alkalmatlansága miatt kellett Magyarországnak felvennie az IMF-hitelt. Szerinte a törlesztés annak bizonyítéka, hogy Magyarország képes saját erőből, külső segítség nélkül is megállni a helyét, míg más országok továbbra sem boldogulnak és kénytelenek az IMF-hez fordulni, amivel még kiszolgáltatottabbá válnak.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!