
Az egyházhoz, az erdélyi néphez és a partiumi keresztényekhez méltatlannak tartott támadási sorozata befejezésére szólította fel volt püspökét, Tőkés Lászlót a Királyhágómelléki Református Egyházkerület közgyűlése.
2013. december 08., 17:552013. december 08., 17:55
2013. december 08., 22:552013. december 08., 22:55
A péntek délutáni zárt ülésen – Tőkés távollétében – elfogadott állásfoglalásukról Csűry István jelenlegi püspök tájékoztatta a Krónikát.
Mint ismeretes, az európai parlamenti képviselő több alkalommal is kritizálta utóda „RMDSZ-barát” egyházpolitikáját, legutóbbi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület „teljes metamorfózison megy keresztül, hogy alárendelődjön és szolgálja az RMDSZ-t”, az aktuális helyzet pedig a Ceuşescu-rezsimben tapasztalt viszonyokra emlékeztetik. Nemtetszésének a Csűryhez intézett levelében is hangot adott, amely aztán nyilvánosságra is került, épp úgy mint a jelenlegi püspök válasza – először állítólag nem szándékosan, majd annak reakciójaként Csűry megosztásában. A közgyűlés előtt Tőkés a református esperesekhez fordult, hogy az eredetileg zártkörűnek szánt levél alapján távollétében ne nyissanak vitát az ügyről. „A püspök úr (szerk. megj: Csűry István) akárhogyan is interpretálja az esetet, eljárása szögesen ellentmond a levéltitok írott és íratlan törvényének. Éppen ezért ezennel határozottan visszautasítom, hogy bizalmammal, illetve levelemmel visszaéljen. (...) Távollétemben különösképpen indokolatlan és tisztességtelen személyemről és álláspontomról nyilvános és hivatalos vitát nyitni” – olvasható az EP-képviselő kérése. A közgyűlés ezt figyelmen kívül hagyta, és zárt ajtók mögött megtárgyalta az ügyet.
„Nem akartam titkolni, de azt sem akartam, hogy mindez a sajtón keresztül folytatódjon” – mondta lapunknak Csűri, aki bevallása szerint az esperesek kollégiumát sem akarta ebbe a „személyes ügybe” belevonni. Annak ellenére, hogy a közte és a Tőkés közötti konfliktus már publicitást nyert, bevallása szerint ő még mindig belügyként kezeli ezt a helyzetet, emiatt a közgyűlésen elfogadott állásfoglalást egyelőre nem is hozzák nyilvánosságra, annak mintegy kétoldalas szövegét csupán saját egyházi újságukban fogják leközölni.
A pontos szöveg hiányában Demeter Szilárd, Tőkés László EP-képviselő erdélyi irodavezetője sem tudott érdemben nyilatkozni, a Krónika megkeresésére úgy fogalmazott : „Ez egy feltehetően obskúrus okokból kirobbantott műbalhé, Csűry István püspök úr valamiért most látta elérkezettnek az időt, hogy leszámoljon püspöki elődjével. Az ilyesfajta «apagyilkosságok» nem szokatlanok a politikában (és nem véletlenül nem egyházpolitikát vagy hitéletet mondok), most az időzítés is visszatetsző: a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökének Temesvár 24. évfordulóján talán nem kellene csatlakozni Iliescu elvtárs bábjaihoz a Tőkés László elleni hadjáratban.”
Kampányegyház?
Tőkés László Csűryhez intézett és a szerkesztőségünkhöz is eljuttatott leveleiben előbb arra kérte a püspököt, hogy az „ne szolgáltassa ki a román hatalommal lepaktált RMDSZ-nek az egyházat, különösképpen pedig ne rendelje alá a Szabó Ödön (szerk megj: a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke) fémjelezte bihari bűnszövetkezet garázdálkodásának”, a lelkipásztorok többsége szerinte ezzel nem ért egyet, hanem a „a protestáns-nemzeti irányvonal és hitfelfogás híve.” A képviselő Csűry válaszát olvasva abbéli gyanújának is hangot adott, mely szerint a személyét ért támadás „szerves részét képezi annak a karaktergyilkos-típusú támadássorozatnak, melynek nyilvánvaló célja”, hogy kiszorítsák a romániai és a nemzeti politikai-közéleti „sakktábláról”. Csűry lapunknak leszögezte: úgy érzi, hogy az EP-képviselő mindezzel csak bűnbakot keres, amiért politikai pályafutása nem úgy alakul ahogyan azt szeretné. „Kijelentem, nem vagyok bűnbak. Imázsának megromlása nem tőlem indult, én még védtem is az utolsó tartható pontig” – állítja a püspök, emlékeztetve arra, hogy először épp az egyház segítette Tőkést európai parlamenti mandátumhoz, hogy ott „kitapossa az utat” az egyházak pályázati lehetőségeire, majd négy évvel ezelőtt – bevallása szerint – szintén ő szorgalmazta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének, hogy fogjon össze az RMDSZ-el a választáson.
Érdekviszonyok
„A református egyház pártpolitikában nem fog részt venni, mióta püspök vagyok, én is kiléptem az RMDSZ köreiből. Az egyháznak ugyanakkor egyfajta érdekképviseleti kötelezettsége is van a romániai magyarság iránt” – vallja Csűry, aki szerint feladataik elvégzésének érdekében ma már nem lehet megkerülni az önkormányzatokat. Az RMDSZ-el folytatott, Tőkés szerinti „baráti” viszonyát azzal magyarázza, hogy a parlamentbe jutott párt „ott van a tűz mellett”, gyülekezeti helyek építésével és felújításával támogatja az egyházkerületet, így az is természetes, ha RMDSZ-es politikusok részt vesznek közös ünnepléseiken, ám ajtajuk mindenki előtt nyitott, így bevallása szerint jó kapcsolatot ápol több néppárti politikussal is. „Minden emberre szükségünk van” – szögezte le Csűry, aki szerint pusztán jó kapcsolatokra törekszik, és hamis az a kép, mely szerint egyháza politizál. Meglátása ugyanakkor, hogy egyházuk épp akkor térne vissza a kommunista időkbe, ha nem tenne semmit, ha „visszazárnák” őket a templomokba.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
szóljon hozzá!