Szükség van a negyedszázaddal ezelőtt megalakult RMDSZ politikai és erkölcsi megtisztulására egy újabb erdélyi magyar összefogás reményében – szögezte le közleményében Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
2013. május 24., 12:592013. május 24., 12:59
„Annak ellenére, hogy az RMDSZ alapjában véve elhibázott politikai vonalvezetése mostanra sem változott meg, és pártpolitikai korlátait a nemzetpolitika szintjére emelkedve még mindig nem képes meghaladni – egyes kedvező jelek, valamint a magyar valóság és a külső politikai körülmények kényszerítő ereje óvatos bizakodásra jogosíthatnak fel bennünket\" – írja az európai parlamenti képviselő.
Tőkés üdvözölte azt a külpolitikai nyitást, mely legfőképpen az európai polgári kezdeményezés útjára indítása vonatkozásában mutatkozik meg. „A nemzeti tanácsaink és pártjaink által átmentett erdélyi, székelyföldi autonómia ügye iránti RMDSZ-es magatartás-változás – ha nem marad meg csupán a retorika szintjén – szintén jó irányba mutathat. Ebbe a sorba illeszkednek: a regionális-közigazgatási átrendezés, valamint az alkotmánymódosítás terén kialakult RMDSZ-politika – mutatott rá. – Kellő és indokolt óvatosságot tanúsítva, álljunk meg ezeknél a példáknál, melyek súlyuknál és jelentőségüknél fogva alkalmasok arra, hogy – egy újabb erdélyi magyar összefogás távlatában – az RMDSZ revíziójának a reményére jogosítsanak fel.\"
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!