
Bukarestben, majd Brüsszelben tartana autonómiademonstrációkat a Székelyek Nagy Menetelése tapasztalatai alapján Tőkés László.
2013. október 31., 19:112013. október 31., 19:11
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a csütörtöki nagyváradi sajtótájékoztatóján közzétett nyilatkozatában az év romániai eseményeként említette a vasárnap tartott menetelést. Hozzátette, a felvonulás „a székelyföldi és erdélyi magyarok azon hitéről tett tanúbizonyságot, hogy egyesült erővel ledönthetik az útjukban álló akadályokat, és megvalósíthatják Székelyföld területi autonómiáját”.
Tőkés László szerint a Székelyföld területi autonómiájával együtt a Partium és más történelmi régiók önrendelkezésének, valamint Erdély regionális önkormányzatának a megvalósítását is célul kell kitűzni „a többségi románsággal való megegyezés alapján”. Az MTI kérdésére, hogy képesnek látja-e bukaresti és brüsszeli megmozdulások megszervezésére az erdélyi magyarságot, Tőkés László a sajtótájékoztató után úgy vélekedett: „a nagy menetelés által visszatért a közösség önbizalma, és nem szabad hagyni, hogy a lendület megtörjön”. Hozzátette azonban, hogy egyelőre „a kormány térfelén a labda”. Meg kell várni a bukaresti kabinet és a román politikai osztály válaszát a menetelés kiáltványában is megfogalmazott párbeszédre való felhívásra. „Annak függvényében érdemes továbbmenni Bukarest és Brüsszel irányába, hogy milyen választ kapunk a kormánytól” – jegyezte meg.
Az EMNT elnöke szolidaritását nyilvánította ki a verespataki bányanyitás ellen demonstrálókkal, és ebben a témában is székelyföldi tömegmegmozdulást helyezett kilátásba. Tőkés László nagyváradi sajtótájékoztatóján arról is beszámolt, hogy a közelmúltban az Európai Parlament (EP) emberi jogi bizottságának a tagjaként járt Szerbiában, ahol romániai magyarként a magyar és a román, illetve a román ajkú vlah kisebbség jogaiért is szót emelt. Az EP-képviselő megítélése szerint Szerbia EU-csatlakozásának a – várhatóan januárban elkezdődő – tárgyalásai során lehetőség nyílik a kisebbségi, illetve a magyar érdekek fokozott érvényesítésére.
Cristian Diaconescu, Traian Băsescu államfő tanácsosa, volt szociáldemokrata párti külügyminiszter egyébként csütörtökön úgy nyilatkozott, Románia a kisebbségi jogok tekintetében valamennyi vállalását teljesítette és igazodik a modern európai normákhoz. „Örülnék, ha Magyarországon is hasonló eredményeket mutatna fel a kisebbségvédelem területén. Erről szívesen megosztanánk tapasztalainkat a magyar kormánnyal” – mondta Diaconescu, aki Martonyi János magyar külügyminiszter szerdai nyilatkozatára kívánt reagálni. Martonyi felidézte: a román alkotmány kimondja, hogy Románia egységes nemzetállam, ezt azonban egyáltalán nem kérdőjelezné meg, ha olyan helyi önigazgatási, önrendelkezési formációk, autonómiák jönnének létre, amelyek egyébként az állam egységét nem érintik.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!