Tőkés László szerint alaptalanok azok a híresztelések, miszerint Szász Jenő Orbán Viktor üzenetét tolmácsolta volna a választásokat megelőzően a magyar közszolgálati televízióban.
2012. december 11., 18:082012. december 11., 18:08
2012. december 11., 18:532012. december 11., 18:53
Közleményben cáfolta kedden Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke a marosvásárhelyi Népújság azon december 6-ai állítását, miszerint „a magyar közszolgálati televízióban Sz. J., a Nemzetstratégiai Intézet vezetői minőségében azért tette le a garast az RMDSZ mellett, mert Orbán Viktorék erre kérték. Vagyis tolmácsolta a budapesti hatalom elvárását\". Tőkés, mint közleményében kifejti, ez és a hasonló híresztelések kapcsán még december 8-án telefonon Orbán Viktornál tájékozódott. A miniszterelnök „magától értetődő természetességgel cáfolta a vele kapcsolatban lábra kapott, alaptalan híreszteléseket. Ugyanakkor ezúton is megismételte, hogy ő maga és kormánya semmilyen formában nem kíván beavatkozni, illetve nem avatkozott be a romániai választásokba, és jókívánságai nyilvános tolmácsolására kérte fel Tőkés László elnököt az egész, az országos választásokon részt vevő erdélyi magyar közösség számára\" – áll a Tőkés László EP-képviselői irodájából érkezett állásfoglalásban. A szövegben továbbá kifejtik: a folyamatban volt kampánycsend miatt Tőkés László most, utóbb hozza a közvélemény tudomására a történteket, az elhangzottakat. Ugyanakkor sajnálattal erősíti meg Toró T. Tibor EMNP-elnök azon értékelését, mely szerint: az RMDSZ „demobilizáló kampánya\" – destruktív kommunikációja –, ezzel együtt pedig a Szász Jenő és köre negatív megnyilatkozásai nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy az erdélyi magyarok kisebb arányban vettek részt a választásokon.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!