
A Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) azonnali összehívását kezdeményezte Tőkés László, a testület elnöke, aki szerint elérkezett az idő arra, hogy új lendületet adjanak az autonómia-küzdelmeknek az európai állampolgári kezdeményezés révén.
2012. január 22., 17:212012. január 22., 17:21
Az európai parlamenti képviselő a hét végén tette közzé levelét, amelyet a KMAT-ot alkotó tagok számára írt. Ebben Tőkés kifejti, hogy kisebbségpolitikai és magyar szempontból előrelépést hozhat a Lisszaboni Szerződésben előírt európai állampolgári kezdeményezés. Ez utóbbi lehetővé teszi, hogy legalább hét tagállamból legkevesebb egymillió európai állampolgár közvetlenül felkérje az Európai Bizottságot, terjesszen elő jogi aktusokra vonatkozó javaslatokat a hatáskörébe tartozó területeken. Ilyen állampolgári kezdeményezést tervez a KMAT az őshonos nemzeti kisebbségek státusát illetően. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke szerint az őshonos nemzeti közösségek és az általuk jelentős számban lakott régiók sajátos jogállásának, az Európai Unió szintjén történő rendezés sikerének előfeltétele a szigorú szakmai szempontokon túl a Kárpát-medencei magyar nemzeti összefogás, amelynek a kialakítását szorgalmazzák. Emlékeztet arra, hogy az erre irányuló törekvéseiknek már többször hangot adtak, legutóbb tavaly, a Schmitt Pál magyar államfő jelenlétében tartott KMAT-tanácskozáson.
Tőkés szerint örvendetes, hogy az őshonos nemzeti közösségekkel kapcsolatos önrendelkezési jog európai szintű rendezésének kérdése valamennyi Kárpát-medencei magyar érdekvédelmi szervezet programjában szerepel, ezért erről a közös alapról kiindulva kell összefogniuk és szorosan együttműködniük egymással. A KMAT elnöke szerint „a különutas kezdeményezések kölcsönösen gyengíthetik vagy éppenséggel kiolthatják egymást, ezért a magyar összefogás ebben a kérdésben parancsoló szükség”. „Legyen szó akár a Székely Nemzeti Tanácsról (SZNT), akár a Romániai Magyar Demokrata Szövetségről (RMDSZ), senki sem engedheti meg magának, hogy mégoly kiválónak ígérkező önös elképzeléseivel is veszélyeztesse közös nemzeti céljaink eredményességét” – véli Tőkés László, aki szerint a KMAT az egyeztetésnek, valamint a közös Kárpát-medencei álláspont és cselekvési terv kidolgozásának a legfontosabb fóruma.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!