Tőkés László vesztett a zászlóperben

Elutasította a nagyváradi bíróság Tőkés László keresetét, amelyben az európai parlamenti képviselő a székely lobogót reklámzászlónak tekintő és annak eltávolítására felszólító rendőrségi jegyzőkönyv semmissé nyilvánítását kérte.

Rostás Szabolcs

2015. január 26., 17:472015. január 26., 17:47

 

A volt református püspököt tavaly augusztusban szólította fel a bihari megyeszékhely helyi rendőrsége, hogy távolítsa el EP-irodája erkélyéről a szolidaritásvállalás jeleként korábban kitűzött székely zászlót, amelyet a hatóság reklámzászlónak minősített. Kincses Elődtől, Tőkés ügyvédjétől megtudtuk, fellebbezni fognak az alapfokon hozott ítélet ellen.

Tőkés László tavaly júniusban a magyar és székely nemzeti szimbólumokkal szembeni hatósági fellépések elleni tiltakozásként tűzte ki Kálvin utcai irodájának erkélyére a székely zászlót.

A két hónappal később Nagyvárad polgármestere és főépítésze nevében kiállított szabálysértési jegyzőkönyv felszólítja az EP-képviselőt, hogy egy héten belül „semmisítse meg a reklámzászlót\", mivel kitűzésére nem kért és kapott engedélyt az önkormányzattól, megsértve ezáltal a hirdetési eszközök engedélyezését és kihelyezését szabályozó 2013/185-ös számú törvényt. Az önkormányzatnak alárendelt rendőrség 30 és 50 ezer lej közötti pénzbírságot helyezett kilátásba, ha Tőkés nem enged a felszólításnak.

Kincses Előd, az EP-képviselő ügyvédje hétfőn a Krónikának elmondta, fellebbezni fognak a bírósági ítélet ellen, ha pedig Romániában jogerősen is elveszítenék a pert, az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak.

„A strasbourgi bíróság joggyakorlata alapján kizárt, hogy ne a mi javunkra szülessen ítélet, de ez komoly tandíjba fog kerülni Romániának” – jelentette ki a marosvásárhelyi ügyvéd.

Kincses emlékeztetett: a strasbourgi bíróság tavaly szeptemberben arra kötelezte a magyar államot, hogy fizessen négyezer euró kártérítést a tiltott önkényuralmi jelkép, a vörös csillag használata miatt a magyar rendőrség által többször előállított, a bíróság által pedig pénzbüntetéssel sújtott Vajnai Attilának, a Magyarországi Munkáspárt elnökének.

Az emberi jogi bíróság ítélete szerint a vörös csillag és a sarló-kalapács nyilvános használatának indokolatlan korlátozása sérti a véleménynyilvánítás szabadságát. Kincses úgy véli, a székely zászló – amelynek nevében nem gyilkoltak meg ártatlan embereket – használatának tiltása miatt Románia is tetemes büntetésre számíthat.

Annál is inkább, mivel az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia elleni Bizottsága (ECRI) Romániáról szóló, 2014-es országjelentése ugyanis kitér a román hatóságoknak a székely jelképeket üldöző magatartására, és felszólítja Bukarestet: alkalmazza az egyenlő bánásmód elvét a jelképhasználatban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal

Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
Hirdetés