Szabó Ödön Bihar megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő személyével kapcsolatos aggályainak adott hangot Tőkés László európai parlamenti képviselő abban a levélben, amelyet Simonka György magyar országgyűlési képviselőnek, az Interparlamentáris Unió (IPU) magyar–román tagozatának elnökének írt a baráti munkacsoport képviselőinek keddre tervezett háromnapos bukaresti találkozója kapcsán.
2013. november 25., 19:552013. november 25., 19:55
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) hétfői közleménye szerint Tőkés a romániai IPU-vezetőt, Szabó Ödönt „személyi téren teljesen alkalmatlannak” tartja a magyar féllel és annak fideszes kormányával való „bizalmas együttműködésre”. A volt református püspök opportunistának és korruptnak nevezte az RMDSZ-es képviselő eddigi politikai pályafutását, levelében úgy fogalmaz: „Szabó Ödön különösképpen a Széchenyi Terv keretében egyházunk által elnyert pályázati pénzek eltérítésében híresült el.”
Az Ady-központra 2002-ben kapott magyar kormánytámogatást az RMDSZ Bihar megyei szervezetéhez tartozó Mecénás Alapítvány, miután a pénzt eredetileg a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nyerte el pályázaton, ám a kormányváltás közbeszólt. A támogatás összege nagyjából 1,3 millió euró volt, az önkormányzat pedig az adófizetés elmulasztása miatt kiírt árverésen nem egészen 200 ezerre becsülte az megépült ingatlanok értékét.
Tőkés ugyanakkor kitért arra a felmérésre is, amelynek alapján az EMNP Bihar megyei vezetése a honosítási számadatok manipulálásával gyanúsította meg az RMDSZ helyi szervezetét. Az EP-képviselő szerint ez példa arra, ahogyan a szövetség megyei ügyvezető elnöke tevékenységét a magyar kormány körei által akarja legitimálni.
Portálunk megkérésére Szabó Ödön leszögezte: nem kívánja kommentálni „az EP-képviselő tevékenységét, sem morális hozzáállását bizonyos kérdésekhez”. „Egyszerűen zavarja, hogy a jelenlegi magyar kormányzás és az RMDSZ között elindult egy együttműködési folyamat. Ilyen interparlamentális találkozó nem most először jön létre, mi pedig nem akarunk háborúzni. Ez diplomácia, de van akit bármilyen magasra is emelt a történelem, nem tud felülemelkedni a kicsinyes, személyeskedő sértődéseken” – fogalmazott Szabó.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!