A jobboldali elnökjelölt, Klaus Johannis megválasztására buzdította az erdélyi magyarokat szerdai nyilatkozatában Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
2014. november 12., 20:592014. november 12., 20:59
Szerkesztőségünkhöz eljuttatott nyilatkozatában Tőkés László úgy vélekedett, Romániában huszonöt évvel a Ceauşescu-diktatúra bukása után is a kommunizmus restaurációja fenyeget. Az európai parlamenti képviselő szerint a „Victor Ponta vezette utódkommunisták a bukott nacionálkommunizmus restaurációján fáradoznak, s az államelnöki szék megszerzésével totális hatalomkoncentrációra törekszenek”.
Az európai parlamenti képviselő opportunistának nevezi Kelemen Hunor RMDSZ-elnök múlt csütörtöki nyilatkozatát, melyben a magyarok lelkiismeretére bízta a szavazást. Tőkés szerint a szövetségi elnök megelőlegezi Victor Ponta választási győzelmét, amikor „taktikus módon azért nem foglal állást egyik jelölt mellett sem, mert kormánykoalíciós partnerével nem akar szembekerülni.
„Ezért nyilvánvaló módon demobilizálni kívánja a magyar választókat, sőt még ennél is tovább megy: miközben Klaus Johannist elmarasztalja, Pontára és szocialista pártjára csupa jó szavakat veszteget. Teszi ezt az európai és a néppárti értékek ellenében, dacára annak, hogy kampányfotóin Orbán Viktor miniszterelnökkel parolázik, Joseph Daul, az Európai Néppárt (EPP) elnöke pedig Klaus Johannis támogatására szólítja fel a választókat” – fogalmazott közleményében Tőkés.
Az EMNT-elnök úgy vélte, az erdélyi magyarság azzal „kölcsönözhetne nagyobb esélyt a demokratikus román erők választási győzelmének, ha az RMDSZ előző döntését felülvizsgálná, és a magyar polgári erőkkel összefogna, az erdélyi magyarság pedig egységesen felsorakozna Klaus Johannis elnöksége mellett”.
Mint ismeretes, Joseph Daul keddi bukaresti látogatása alkalmával úgy fogalmazott, Klaus Johannisnak, a Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) jelöltjének államfővé választása lehet a garancia arra, hogy Romániában független marad az igazságszolgáltatás, érvényesül a jogállamiság és folytatódik a korrupció elleni harc. Az EPP elnöke burkoltan az EPP tagsággal rendelkező RMDSZ-t is bírálta amiatt, hogy választói belátására bízta a döntést.
Az európai néppárt szerdai brüsszeli csoportülésén egyébként Theodor Stolojan EP-képviselő is sajnálatosnak nevezte, hogy az EPP-hez tartozó romániai pártok között nincsen teljes egység a választási forduló küszöbén a jelöltek támogatását illetően.
Utalt arra, hogy Elena Udrea, a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke Ponta-ellenes szavazatra szólította fel választóit, de ez nem jelenti azt, hogy Johannist támogatja. Hasonló Ponta-ellenes, de Johannist sem támogató álláspontra helyezkedett az EPP egyik legrégebbi romániai tagpártja, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt is. A néppárti tagok közül egyedül Monica Macovei EP-képviselő jelentette ki, hogy Johannisra adja voksát.
305 821 576 forint adománnyal támogatták a magyarországiak a székelyföldi árvízkárosultakat, ehhez a magyar kormány még hozzátett ugyanennyit – számolt be Facebook-oldalán Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke.
A hétvégén a Balaton több öblében is megjelent lokális algavirágzásnak várhatóan véget vet az érkező hidegfront, az elkezdődött árvaszúnyog-rajzás azonban akár még hetekig eltarthat.
Úgy módosítaná Ciprian Șerban képviselőházi elnök a képviselők és szenátorok jogállását szabályozó törvényt, hogy a bukaresti ingatlanokkal rendelkező parlamenti politikusok ne számolhassák el a fővárosi szállásukért fizetett bérleti díjakat.
Lovagi rangra emelte a brit uralkodó David Beckhamet, az angol labdarúgás legendáját. Mellette Gary Oldman brit színész is lovagi rangot kapott az uralkodótól.
Irán péntek este két hullámban ballisztikus rakétákkal támadta Izraelt – jelentette a helyi média.
Pokolgépes fenyegetés miatt kényszerleszállást hajtott végre pénteken az Air India légitársaság egyik repülőgépe a thaiföldi Phuket repülőterén – közölték a helyi hatóságok.
Izrael légicsapásokat mért Iránra péntek hajnalban, hogy megakadályozza Teherán nukleáris fegyverkezését. A zsidó államban nemzeti szükségállapotot rendeltek el.
A londoni Gatwick repülőtér is bejelentette csütörtökön, hogy lezuhant az Air India légitársaság Gatwickre tartó járata – számol be az MTI.
Magyarország egyik legszebb kálváriája, a festői szépségű Bakonyban, a Nemzeti Örökség részeként is számon tartott Magyarpolányon található.
Budapesten, egy belvárosi társasház kapualjában támadta meg az Antall-kormány volt külügyminiszterét, Jeszenszky Gézát és feleségét vasárnap délután egy férfi, aki kalapáccsal esett az idős házaspárnak.
szóljon hozzá!