A ciántechnológiát alkalmazó bányászat betiltására vonatkozó európai parlamenti határozat érvényesítését sürgette annak egyik előterjesztője, Tőkés László az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén, szerda éjjel elmondott felszólalásában.
2012. február 02., 20:472012. február 02., 20:47
Az erdélyi magyar képviselő az úgynevezett egyperces felszólalások során beszélve arra hívta fel a figyelmet, hogy a tavalyelőtt megszavazott határozat ellenére az Európai Bizottság a tagországok nemzeti hatáskörére hivatkozva „nem képes betiltani a cián bányászati használatát”, miközben Romániában feltartóztathatatlanul halad előre a verespataki beruházás engedélyeztetése.
Tőkés ellentmondásosnak nevezte, hogy az Európai Bizottságot a képviseleti demokrácia alapelve, illetve az európai örvényhozás ennek értelmében elfogadott határozata szinte semmire sem kötelezi, mivel a tagállami illetékesség szabadsága felülírja ezeket. „Ez az önellentmondásos demokrácia-deficit annál is súlyosabb, mivel a gigantikus verespataki zagytározó – a bányaterv megvalósulása esetén – időzített ökológiai „atombombaként” fenyegetné az egész Kárpát-medence, a marosi–tiszai vízgyűjtőterület, Erdély, Románia és Magyarország természeti és élővilágát, valamint lakosságát” – fejtette ki Tőkés, arra kérve Martin Schulzot, a brüsszeli törvényhozás elnökét, hogy az EP nevében járjon közben a brüsszeli bizottságnál és Romániánál a határozat életbe léptetése érdekében.
Tőkés László utalt arra is, hogy január végén volt a 2000-es tiszai ciánkatasztrófa évfordulója. Leszögezte, hogy a közel 15 millió lakosnak otthont adó, mintegy 160 ezer négyzetkilométer kiterjedésű tiszai vízgyűjtőterületen öt ország – Szlovákia, Ukrajna, Románia, Magyarország és Szerbia – osztozik, amelyeknek jól felfogott, közös érdeke, hogy ennek a súlyosan veszélyeztetett Kárpát-medencei tájegységnek a megmentése érdekében összefogjanak. „Minden magyar számára szégyen volna, hogyha éppen két romániai RMDSZ-es miniszter nevéhez fűződne a környezetünket és gyermekeink jövőjét veszélyeztető, vadkapitalista bányavállalkozás engedélyezése” – vélekedett Tőkés.
Ugyancsak a napirenden kívüli felszólalások között az RMDSZ-es Sógor Csaba úgy vélte, hogy a magyar alkotmányt bírálók nincsenek tisztában a magyarországi viszonyokkal, törvényekkel, a mindennapi élettel. Arra kérte képviselőtársait, hogy „ha a jogállam érvényesülésért aggódnak, hitelesen tegyék”, és „kerüljék annak látszatát is, hogy csak egyetlen kormány tevékenysége érdekli őket”. „Ha az emberi és kisebbségi jogokért aggódnak, felhívom figyelmüket a Szlovákiában még mindig érvényben lévő államnyelvtörvényre és arra, hogy embereket fosztanak meg állampolgárságuktól, holott a hatályos alkotmány tiltja ezt” – fogalmazott az EP-képviselő. Sógor Csaba hozzátette: Romániában pedig a hatályos oktatási törvény előírásait semmibe veszik, amikor kisebbségi egyetemi karok létrehozataláról van szó.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!