Több tucatnyian meghaltak Odesszában

Odessza központjában több tucatnyian vesztették életüket pénteken, amikor kigyulladt a szakszervezetek székháza, ahová oroszbarát szakadárok menekültek be, miután összecsaptak Kijev-párti aktivistákkal.

MTI

2014. május 03., 16:172014. május 03., 16:17

A helyi rendőrség közlése szerint 38-an haltak meg, közülük 30-an füstmérgezésben, nyolcan pedig úgy, hogy kiugrottak a lángok elől az ablakokon. Különböző sérülésekkel negyvenen fordultak orvosi segítségért, köztük tíz rendőr.

Később a a hatóságok lefelé módosították a halálos áldozatok számát, a legújabb adatok szerint 31 ember halt meg.

A tüzet helyi médiajelentések szerint Molotov-koktél okozhatta. A lángok az ötemeletes ház második és negyedik szintjét borították be. Szemtanúk arról számoltak be, hogy a szakszervezetek házában elbújt szakadárok kifelé lövöldöztek az épületből, köveket és Molotov-koktélokat dobáltak le a tetőről és az ablakokból.

Előzőleg ők támadtak rá a Kijev-pártiakra, akik Ukrajna egységéért akartak felvonulni. A helyszíni jelentések szerint a demonstráción résztvevőkre a szakadárok célzott lövéseket adtak le. Négy Kijev-párti demonstráló vesztette életét, közülük hárman lőtt sérülésektől.

A békés felvonulást Ukrajna egységéért a kijevi Majdan hívei, a radikális Jobboldali Szektor aktivistái szervezték harkivi és odesszai futballrajongókkal együtt a dél-ukrajnai városban. A menetüket maszkot viselő felfegyverzett Moszkva-barát szakadárok állították meg. A két tábor között összecsapás tört ki, mindkét oldalról kövekkel dobálták egymást, a helyszínen robbanások hangjai hallatszottak. A rendőrök igyekeztek szétválasztani a szemben állókat, de nem jártak sikerrel.

Mintegy négy órán át tartó utcai harc után a Kijev-pártiak és a futballrajongók a szakszervezetek háza előtt álló sátortáborig szorították a szakadárokat, ahol felgyújtották sátoraikat, amelyben az elmúlt öt hónap alatt a Majdan-ellenesek táboroztak. A szakadárok ekkor bemenekültek a szakszervezetek székházába. A Kijev-pártiak utánuk mentek, és a bejárati ajtót betörve behatoltak az épületbe.

A lángokat a kigyulladt épületben sikerült a tűzoltóknak megfékezniük. A zavargásokban részt vevők közül a hatóságok 130 személyt vettek őrizetbe.

Az orosz külügyminisztérium késő esti nyilatkozatában azt hangoztatta, hogy a kijevi hatóságok „bűnös és felelőtlen” magatartása az oka az Odesszában történteknek. A nyilatkozat szerint az ukrán nemzeti radikális csoportok, köztük a Jobboldali Szektor fizikai terrorkampányt folytatnak azok ellen, akik a föderalizáció, illetve a valódi alkotmányos változások hívei az ukrán társadalomban.

Oroszország határozottan elítéli mindezt – ismételte meg a Moszkvában nyilvánosságra hozott külügyi állásfoglalás.

Az Egyesült Államok a rend helyreállítására szólította fel Oroszországot és Ukrajnát. „Felszólítjuk a két felet, hogy működjön együtt a nyugalom, a törvényesség és a rend helyreállítása érdekében. Felszólítjuk az ukrán hatóságokat, hogy vizsgálják ki az esetet, és annak minden felelősét állítsák bíróság elé. A sok halálos, illetve sebesült áldozatot követelő erőszak és rendbontás elfogadhatatlan” – szögezte le közleményében Marie Harf, a külügyminisztérium szóvivője.

Az ukrán kormányerők Kramatorszknál folytatták hadműveletüket

A kelet-ukrajnai Kramatorszkban folytatódott szombat hajnalban az ukrán kormányerők hadművelete az oroszbarát szakadárok ellen. Ezt Arszen Avakov ukrán belügyminiszter jelentette be kora reggel.

A politikus tájékoztatása szerint erőik elfoglalták a tévétornyot Kramatorszk városában, amely közel fekszik a szakadárok által elfoglalt másik településhez, Szlovjanszkhoz, ahol pénteken heves harcok dúltak.

Avakov a Facebook közösségi oldalra feltett üzenetében azt írta, hogy a kormányerők folytatják előrenyomulásukat. Áldozatokról ugyanakkor semmit nem közölt.

Az ukrán kormányerők pénteken Szlovjanszknál indított támadása a legjelentősebb hadmozdulat azóta, hogy ott egy hónappal ezelőtt fegyveres felkelés robbant ki a 130 ezres lakosú kelet-ukrajnai városban. Avakov az akcióról szombaton azt írta, hogy a szakadárok elleni „hadművelet aktív szakasza hajnalban folytatódott”.

Az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség a felkelők tájékoztatását idézve arról számolt be, hogy az ukrán kormányerők Szlovjanszkban lőtték az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) helyi részlegének épületét, ahol a felkelők parancsnoksága is van. Egy ember meghalt, tízen megsebesültek.

Szabadon engedték az EBESZ-megfigyelőket

Szabadon engedték az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) katonai megfigyelőit – közölte szombaton Vjacseszlav Ponomarjov, a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok vezetője.

Mind a hét EBESZ-megfigyelő és öt ukrán segítőjük szabad – hangsúlyozta. Kijelentette, azért döntött elengedésükről, mert egyre nagyobb a bizonytalanság Szlovjanszkban. A szlovjanszki szakadárok április 25-én fogták el a nemzetközi szervezet megfigyelőit.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés