Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Az idei érettségi óvások elbírálása utáni, végleges eredménye szerint a résztvevők 64,5 százalékának sikerült a vizsgája – közölte vasárnap a tanügyminisztérium az Agerpres hírügynökséggel.
2020. július 05., 13:422020. július 05., 13:42
Az idén végzett fiatalok 72,9 százaléka vizsgázott sikerrel, míg a korábbi évfolyamokban végzett, idén érettségizett fiatalok mindössze 27,7 százaléka. Az óvások előtt a diákok 62,9 százaléka ért el legalább hatos átlagot, a végleges eredmények tehát 1,6 százalékkal növelték az átmenők arányát.
Összesen 147 794-an vettek részt az érettségin, ebből 95 399-en vizsgáztak sikeresen: 87 887-en azok közül, akik idén végezték el a középiskolát, és 7512-en azok közül, akik a korábbi években.
Az érettségire 155 639-en iratkoztak be, közülük 147 794-en jelentek meg (120 627-en az idén, 27 167-en a korábbi években végezték el a tizenkettedik osztályt).
A speciális érettségi július 6-án kezdődik, erre 141 fiatal iratkozott be.
Az idei érettségin jegyzett átmenési arány a leggyengébb az elmúlt hat évben. Összehasonlításképpen: tavaly a vizsgákon jelentkezett diákok 67,2 százaléka, 2018-ban 67,7, 2017-ben 72,9, 2016-ban 68,1, 2015-ben 66,41, 2014-ben 60,65, 2013-ban 56,4, 2012-ben 44,3, 2011-ben 45,72 (ebben az évben vált kötelezővé a videókamerák beszerelése a vizsgáknak otthont adó osztályokban), 2010-ben 69,30, 2009-ben 81,47 százaléka érettségizett sikeresen.
A Charlie Kirk amerikai konzervatív influencer életét kioltó potenciális elkövetőről tett közzé fotókat a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI). Mint ismert, a 31 éves fiatalembert Orem városban, egy egyetemi eseményen lőtte le az elkövető.
Továbbra is keresik a Charlie Kirk elleni merénylet elkövetőjét, az előzőleg őrizetbe vett személyt elengedték a hatóságok Utah államban – közölte az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda igazgatója washingtoni idő szerint szerdán késő este.
Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.
Idén is korábban lesz a karácsony Venezuelában – jelentette be hétfőn Nicolas Maduro elnök, és elrendelte, hogy a világszerte decemberben tartandó szent ünnep Venezuelában október 1-jén kezdődjön.
Szüzet emelt ma oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor életét áldozta a hitért és a tisztaságért – jelentette ki Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szombaton Veszprémben.
Visszautasította Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Vlagyimir Putyin orosz államfő felvetését, hogy Moszkvában tárgyaljon vele a háború lezárásáról, ehelyett azt javasolta, hogy ő látogasson el Kijevbe.
Életének 76. évében meghalt Kásler Miklós Széchenyi-díjas egyetemi tanár, az emberi erőforrások volt minisztere, aki egész életében végig dolgozott, és tudását fejlesztette – közölte a magyar belügyminisztérium az MTI-vel pénteken.
Megválni készül mintegy 2000 alkalmazottjától a világszerte hozzávetőlegesen 23 ezer személyt foglalkoztató osztrák OMV olajvállalat, az OMV Petrom főrészvényese – értesült az ausztriai Kurier, amelyet a Reuters idézett pénteken.
A fellebbezési bíróság törvénytelennek mondta ki a Donald Trump elnök által április óta bevezetett vámok többségét pénteken, ezzel fenntartotta a kereskedelmi ügyekben eljáró szövetségi bíróság korábbi határozatát.
Bekérették a külügyminisztériumba pénteken Vladimir Lipaev bukaresti orosz nagykövetet Oroszország Ukrajna elleni legutóbbi támadásai miatt.
1 hozzászólás