Képünk illusztráció
Fotó: Árvai Károly/MTI
Utoljára 2014-ben volt az ideinél rosszabb a sikeresen érettségizők aránya: a tanügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint idén a diákok 62,9 százaléka ért el átmenő, azaz legalább hatos átlagot a megmérettetés első körében. Az óvások elbírálása utáni végleges eredményeket vasárnap teszik közzé.
2020. június 30., 13:542020. június 30., 13:54
2020. június 30., 14:252020. június 30., 14:25
Miközben az idén végzettek körében 71,4 százalékos az átmenési arány, sokat rontottak az átlagon a korábban végzettek, akik közül csupán 25 százalék vette sikeresen az akadályt az óvások elbírálása előtt. A szaktárca kedden tette közzé az érettségi eredményeit, ezeket a személyes adatvédelemre vonatkozó szabályok értelmében név nélkül ismertették.
Az oktatási minisztérium adatai szerint
Tavaly egyébként a tizenkettediket végzett, érettségire iratkozott diákok 67,2 százaléka vizsgázott sikeresen az első eredmények szerint, az átmenési arány pedig 69,07 százalékra nőtt az óvások elbírálása után. Utoljára 2014-ben volt az ideinél rosszabb a sikeresen érettségizők átlaga, akkor a megméretkezők 60,65 százaléka járt sikerrel.
Hetven százaléknál nagyobb arányban érettségiztek sikeresen Kolozs (77,8%), Szeben (71,8%), Iaşi (71,4%) és Brassó (71%) megyében. Sereghajtó megyék – 50 százaléknál kisebb átmenési aránnyal – Ilfov (32,2%), Giurgiu (42,4%), Mehedinţi (47,8%) és Gorj (49,7%).
Az érettségizők közül 232-en értek el 10-es átlagot. Román nyelv és irodalomból 1927-en, anyanyelvből 209-en, matematikából 2241-en, történelemből 3383-an, a szaknak megfelelő választható tantárgyból pedig 6799-en érettségiztek tízesre.
Az óvásokat kedden 16 és 19 óra, illetve szerdán 8 és 12 óra között lehet benyújtani, személyesen vagy elektronikus formában. Az óvások elbírálása utáni eredményeket vasárnap teszik közzé.
A Charlie Kirk amerikai konzervatív influencer életét kioltó potenciális elkövetőről tett közzé fotókat a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI). Mint ismert, a 31 éves fiatalembert Orem városban, egy egyetemi eseményen lőtte le az elkövető.
Továbbra is keresik a Charlie Kirk elleni merénylet elkövetőjét, az előzőleg őrizetbe vett személyt elengedték a hatóságok Utah államban – közölte az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda igazgatója washingtoni idő szerint szerdán késő este.
Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.
Idén is korábban lesz a karácsony Venezuelában – jelentette be hétfőn Nicolas Maduro elnök, és elrendelte, hogy a világszerte decemberben tartandó szent ünnep Venezuelában október 1-jén kezdődjön.
Szüzet emelt ma oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor életét áldozta a hitért és a tisztaságért – jelentette ki Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szombaton Veszprémben.
Visszautasította Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Vlagyimir Putyin orosz államfő felvetését, hogy Moszkvában tárgyaljon vele a háború lezárásáról, ehelyett azt javasolta, hogy ő látogasson el Kijevbe.
Életének 76. évében meghalt Kásler Miklós Széchenyi-díjas egyetemi tanár, az emberi erőforrások volt minisztere, aki egész életében végig dolgozott, és tudását fejlesztette – közölte a magyar belügyminisztérium az MTI-vel pénteken.
Megválni készül mintegy 2000 alkalmazottjától a világszerte hozzávetőlegesen 23 ezer személyt foglalkoztató osztrák OMV olajvállalat, az OMV Petrom főrészvényese – értesült az ausztriai Kurier, amelyet a Reuters idézett pénteken.
A fellebbezési bíróság törvénytelennek mondta ki a Donald Trump elnök által április óta bevezetett vámok többségét pénteken, ezzel fenntartotta a kereskedelmi ügyekben eljáró szövetségi bíróság korábbi határozatát.
Bekérették a külügyminisztériumba pénteken Vladimir Lipaev bukaresti orosz nagykövetet Oroszország Ukrajna elleni legutóbbi támadásai miatt.
1 hozzászólás