
Képünk illusztráció
Fotó: Gecse Noémi
Meghaladta a kétmillió tonnát a 2020-as burgonyatermés Romániában, de 21 százalékkal elmaradt az előző évitől, amikor 2,62 millió tonnát takarítottak be – derül ki a mezőgazdasági minisztérium által ismertetett adatokból.
2021. január 05., 17:242021. január 05., 17:24
Amint a mezőgazdasági minisztérium adatait ismertető Agerpres hírügynökség írja, a hektáronkénti termésátlag a 2019-es 15,44 tonnáról 12,56 tonnára csökkent 2020-ban, a krumplival bevetett terület pedig 4394 hektárral csökkent, azaz a 2019-es 170 063 hektárról 165 669 hektárra esett vissza.
Tíz évvel ezelőtt 3,5-4 millió tonna krumpli termett Romániában, de a jelenleginél kiterjedtebb, 200 ezer és 250 ezer hektár közötti területen. Az elmúlt öt esztendőben azonban 200 ezer hektár alá csökkent a krumplival bevetett terület nagysága.
Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint 2018-ban 3,02 kilogrammra volt tehető az egy főre eső havi burgonyafogyasztás Romániában. A belföldi krumplifogyasztást mintegy 2 millió tonnára becsülik, amelyhez még hozzáadódik további 500 ezer tonna, vetőmagnak, feldolgozásra, illetve takarmánynak szánt burgonya.
2020 novemberében 1,06 százalékkal csökkent a krumpli ára októberhez képest, 2019 decemberéhez mérten pedig 30,2 százalékos visszaesést jegyeztek - derül még ki a statisztikai intézet adataiból.
Ilie Bolojan miniszterelnök bejelentése szerint a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti ülésén megtalálták a megoldást a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kért szolidaritási csomag finanszírozására.
Nicușor Dan elnököt csütörtökön fogadta Mark Rutte, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára a NATO brüsszeli székhelyén.
A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.
A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.
Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.
Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.
A közel-keleti események miatt összesen 28 járatot töröltek kedden a bukaresti repülőtereken az Izraelbe, Dubajba, Bahrainba, Katarba és Jordániába közlekedő útvonalon – tájékoztatott a fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB).
Hétfő estére halasztották a 300 román állampolgár hazaszállítására szervezett TAROM-különjáratok elindítását. Ők a közel-keleti konfliktuszónából kerültek Egyiptomba, hogy biztonságosabb helyről térhessenek haza.
Ilie Bolojan miniszterelnök hétfő reggelre tanácskozást hívott össze a közel-keleti konfliktus térségében rekedt román állampolgárok helyzetéről – közölte a kormány sajtóirodája.
szóljon hozzá!