
Folyamatos az elöregedés. Képünk illusztráció
Fotó: Gábos Albin
Romániában egymillió-kétezer-kétszáz személy vallotta magát magyar nemzetiségűnek az idei népszámláláson, így a magyar kisebbség a lakosság 6 százalékát teszi ki – közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.
2022. december 30., 11:192022. december 30., 11:19
2022. december 30., 14:202022. december 30., 14:20
Az előzetes adatok szerint Románia lakossága 19 053 800 fő, ebből 16 568 900 személy nyilatkozott a nemzetiségi hovatartozásáról. A felekezeti hovatartozást valamivel kevesebben, 16,551 millióan jelölték meg.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a szövetség által pénteken kiadott közleményben úgy vélte:
Közölte: a népszámlálás részletes eredményeit jövőre elemzi ki az RMDSZ.
Kelemen Hunor köszönetet mondott a romániai magyaroknak, akik büszkén kiálltak a magyarságuk mellett, és mindazoknak, akik megszervezték vagy valamilyen formában segítették a lekérdezés mindkét szakaszát: a számlálóbiztosoknak, a történelmi magyar egyházaknak, a civil szervezeteknek, a sajtó képviselőinek és az RMDSZ-ben dolgozó kollégáknak egyaránt.
– zárta közleményét az RMDSZ elnöke.
Az idei népszámlálás előzetes eredményei szerint Románia állandó lakossága 19,05 millió fő, akiknek 51,5 százaléka nő – írja az Agerpres hírügynökség az Országos Statisztikai Intézet (INS) tájékoztatására hivatkozva. A közlemény szerint a lakosság 52,2 százaléka, 9,941 millió személy városon él. Az INS megállapította, hogy
a 2011-es népszámláláshoz képest nőtt a 65 éves vagy ennél idősebb népesség aránya. Az adatok szerint az öregedési index közel húsz százalékponttal csökkent: a 2011-es népszámláláskor mért 101,8-ról 121,2-re nőtt a száz fiatalra jutó idős személyek száma.
Noha a fiatalok (15 év alattiak) száma 115 700 fővel csökkent, a teljes népességen belüli arányuk enyhén, 16,1 százalékra nőtt (a 2011-es 15,9 százalékról), míg a 65 évesnél idősebbek teljes népességen belüli aránya közel félmillió fővel, azaz 3,5 százalékponttal nőtt (a 2011-es 16,1 százalékról 19,6 százalékra).
A 2011-es népszámláláskor regisztrált állandó népességhez képest
A 42 megyéből (beleértve Bukarestet is) 39-nek csökkent a lakossága. Kivételt képez Ilfov megye, amely 153 900 fővel gyarapodott, valamint Beszterce-Naszód és Suceava megye, amelyek 9800, illetve 7700 lakossal gyarapodtak.
A legnagyobb népességcsökkenést Krassó-Szörény (mínusz 16,6 százalék, azaz 49 ezer fővel kevesebb) és Teleorman (mínusz 14,9 százalék, azaz 56 600 fővel kevesebb) megyében regisztrálták. Abszolút értékben Bukarest megyében volt a legnagyobb népességveszteség, 166 400 fő (mínusz 8,8 százalék), ezt követte Prahova (mínusz 67 800 fő, azaz 8,9 százalék) és Dolj (mínusz 61 100, azaz 9,3 százalék) megye.
A népszámláláson a 19,05 millió fős állandó lakosságból 16,5 millió személy nyilatkozott az etnikai hovatartozásáról. A 16,5 millió személy közül
14,8 millióan (89,3 százalék) románnak,
1,002 millióan (6 százalék) magyarnak,
569 500-an (3,4 százalék) romának vallották magukat.
A 20 ezres létszámot meghaladó etnikai közösségek az ukránok (45 800 fő), a németek (22 900) és a törökök (20 900).
A népszámláláson 16,551 millió személy nyilatkozott az anyanyelvéről: 91,6 százalékuk a románt, 6,3 százalékuk a magyart jelölte meg a válaszában. A roma anyanyelvűek aránya 1,2, az ukrán anyanyelvűeké pedig 0,2 százalékos.
A felekezeti hovatartozásáról 16,397 millió személy nyilatkozott:
85,3 százalék az ortodox,
4,5 százalék a római katolikus,
3 százalék a református,
2,5 százalék a pünkösdista vallást jelölte meg a válaszában.
Az állandó lakosság közel fele (47,9 százalék) házasságban él, 4,495 millióan közülük férfiak, 4,629 millióan nők. Ötből két személy soha nem volt házas, a teljes állandó lakosság 5,2 százaléka özvegy. A teljes állandó lakosság 43,5 százaléka rendelkezik középfokú, 40,5 százaléka alacsony, 16 százaléka pedig felsőfokú iskolai végzettséggel.
Az inaktív népesség 10,868 millió személyből áll, akiknek kétötöde (39,5 százaléka) nyugdíjas vagy szociális segélyben részesül, közel egyharmada (32 százalék) pedig diák és egyetemi hallgató.
Idén Kapu Tibor Magyar Szent István-renddel kitüntetett gépészmérnököt, Magyarország második hivatásos kutatóűrhajósát választotta a közszolgálati média a Közmédia Év Embere Díjra.
Kéteurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.
A munkaügyi minisztérium javaslata szerint 2026-ban 90 ezer új vendégmunkást fogadhat be Románia az Európai Unión (EU) kívüli országokból.
A külföldön élő román állampolgárok 2013-tól és 2025 közepéig mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza, ami több mint kétszerese a Románia számára elérhető uniós helyreállítási forrásoknak – derül ki Cristian Popa pénteken közzétett elemzéséből.
Jogerősen 9 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Wiz Khalifa amerikai rappert csütörtökön a Konstanca megyei ítélőtábla veszélyes drogok saját használatra való birtoklása miatt.
Vádat emeltek egy férfi ellen Magyarországon, aki két autót is átvett szerelésre, ám a problémák megoldása helyett alkatrészeket szerelt ki a kocsikból, amelyek így használhatatlanná váltak.
Tömegpusztító fegyverré nyilvánította Donald Trump amerikai elnök a törvénytelen úton előállított fentanilt és alapösszetevőit hétfőn.
A rendező és felesége szúrt sérüléseket szenvedett, Los Angeles rendőrségének képviselője egyértelmű gyilkosságról beszélt.
Súlyos pszichés károkat okozhatnak az áldozatokban a közösségimédia-felületeken időről időre felbukkanó veszélyes trendek.
A román külügyminisztérium hétfő délután közölte, hogy életét vesztette a Tenerifén óriáshullámok által elsodort másik román állampolgár is.
szóljon hozzá!