
Fotó: Kristó Róbert
Legalább két évet késtek az erdészeti törvény minapi módosításával, amelynek célja a hazai faipar előnyös helyzetbe hozása, illetve a nyersanyag exportjának visszaszorítása. Csík parlamenti képviselője szerint politikai akarat miatt húzódott a módosítás. A megyei erdészeti hivatal vezetője még kivár a változtatások értékelésével.
2015. március 01., 17:502015. március 01., 17:50
A kisebb erdőterületek tulajdonosai számára megkönnyíti az erdőgazdálkodást és -kitermelést az erdészeti törvény módosított változata, amelyet a képviselőház múlt héten fogadott el – értékelt Korodi Attila képviselő.
A hazai faipar előnyös helyzetbe hozása, a nyersanyag exportjának visszaszorítása is az egyik célja az elfogadott módosításnak. A képviselő szerint az üzemtervekkel kapcsolatos kiskapukat kizárta a törvény. „Ezután nem lehet azt, hogy van egy üzemterveztetett vágtér, és valamilyen indokra hivatkozva három év múlva újra üzemterveztetik, tíz év alatt kivágva a tervezett mennyiség kétszeresét” – magyarázta.
Korodi úgy véli, nagyon jó, hogy végre bevezetik azt a Németországban is használt rendszert, amely előírja, hogy ha a néhány hektáros erdőterületére őrzési szerződést köt a tulajdonos, és ezáltal az védelem alá kerül, akkor joga van az erdész engedélyével egy hektárról évi három köbméter fát kivágni. „Ezt nem kell üzemterveztetni. Most az országban 500 ezer hektáros terület azért nincs őrizve, mert kötelező volt az üzemterveztetés, és ez nem volt finanszírozható. Erre azt mondják egyesek, hogy nem jó, mert más üzemtervezett zónák is kikerülnek a rendszerből, de szerintem az őrzés fontosabb, mert ha csak 3 köbméter fát visznek el az egy hektáros területről, az sokkal nagyobb garancia, mint az üzemterv szerinti kitermelés, ahol jóval nagyobb mennyiséget vágnak ki” – érvelt Korodi.
Fontos változást hoz a törvény a lábon álló fa értékesítését illetően is. „Ezután is lehet lábon álló fát vásárolni, de csak olyan cégnek lehet eladni, amely az utolsó három évi átlag szerint legalább 40 százalékos feldolgozási kapacitással rendelkezik a felvásárolt mennyiségre” – közölte a képviselő, aki szerint ezután az kereskedik a faanyaggal, aki feldolgozással is foglalkozik, így helyben marad a famennyiség, a feldolgozással pedig nő az ára is. Fontosnak nevezte, hogy a nagy vállalkozások egy fafajtából csak a feldolgozásra szánt mennyiség legtöbb harminc százalékát vásárolhatják fel, ami a jelenlegi körülmények között azt mutatja, hogy az újonnan épülő üzemeknek már importáruval kell dolgozniuk.
A képviselő úgy látja, a mostani módosításoknak két éve kellett volna megtörténniük, de erre nem volt politikai akarat. A már több hónapja működő erdőradar egy jó kerettörvénnyel megerősödik – állítja. „Az a lényeg, hogy a törvényhez készülő végrehajtási utasítások egyértelműek legyenek, kiszűrjék a kiskapukat. Ha elküldik a törvényt az államelnöknek, és ő nem küldi vissza, napokon belül megjelenik. Ha visszaküldi, azt jelenti, a nagy monopóliumok közbeléptek” – magyarázta Korodi Attila. A Hargita Megyei Erdészeti igazgatóság vezetője, Cătălin Mutică azt mondta, csak a törvénynek a Hivatalos Közlönyben való megjelenése után tudja felmérni és értékelni a változásokat.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!