Daniel Funeriu oktatási miniszter a napokban kijelentette: ezentúl az iskolák költségvetésének jelentős részét a tanulók létszáma alapján határozzák meg, azaz egy tanuló után évi 2500–2535 lejt ad az állam.
2012. január 05., 14:302012. január 05., 14:30
2012. január 06., 14:212012. január 06., 14:21
A szaktárcavezető elmondta: finanszírozáskor nem azt veszik figyelembe, hogy hányan iratkoztak be szeptemberben, hanem azt, hogy hányan látogatják az órákat év közben. Ezek szerint, ha csökken a tanulók létszáma, csökken a támogatás is.
Szigorúbban ellenőrzik a diáklétszámot
Ez az összeg a tanárok bérét és az iskola működési költségeit tartalmazza, így a tanintézet körülményeinek javulása a diáklétszámoktól függ. A tanügyminiszter azt is kifejtette, idén szigorúbban ellenőrzik, hogy hány diákja van egy iskolának. A fejkvóta alapján szabályozott költségvetést az önkormányzatok saját forrásból kiegészíthetik. Az egyetemek eredményeik alapján jutnak pénzhez, azaz a jó eredményeket felmutató főiskolák és egyetemek több, a gyengébbek kevesebb pénzt kapnak az államtól.
Hatévesen felkészítő osztályban
Az új tanügyi törvény értelmében a hatéves gyerekek felkészítő osztályokban kezdik el a tanulást, amelyeket ezentúl az iskolákban szerveznek meg. Ennek végeztével kezdik az első osztályt, hétéves korukban. A tanárokat, tanítókat abban az iskolában vizsgáztatják egy-egy katedra betöltésére, ahol épp üresedés van, azaz nem lesz egységes, központosított versenyvizsga a pedagógusi állásokra.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
Súlyos börtönbüntetésekre ítéltek hétfőn Skóciában öt román állampolgárt szexuális bűncselekményekért, embercsempészetért és kelet-európai nők prostitúcióra kényszerítéséért.
Lemondott vasárnap Andreja Katic szlovén igazságügyi miniszter és Bostjan Poklukar belügyminiszter, miután előző nap hajnalban az ország délkeleti részén található Novo Mesto városban meggyilkoltak egy férfit.
Tesztelték a Burevesztnyik hiperszonikus, pilóta nélkül manőverező repülőgépet október 21-én – jelentette Valerij Geraszimov, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke Vlagyimir Putyin elnöknek vasárnap egy vezetési ponton.
szóljon hozzá!