Tjobs: Angliában van a legtöbb állás

Angliában most a legnagyobb a munkaerőhiány, mégsem lesz invázió – mutat rá hétvégi közleményében a Tjobs.ro online álláskeresési platform.

Krónika

2014. november 09., 19:432014. november 09., 19:43

Statisztikáik szerint januártól szeptemberig a Tjobs.ro-n több mint 90 800 állásajánlat érkezett Nagy-Britanniából a romániai munkavállalók számára. „Ha ez a jelenség azt a benyomást kelti, hogy nagy az esély az invázióra, téves a meglátás. Alacsony azon érdeklődők száma, akik a brit állásokra pályáztak ebben az évben. Romániából csak részben tudjuk biztosítani a megfelelő munkaerőt Anglia számára” – nyilatkozta Csatlós Orsolya, a Tjobs szóvivője.

Mint rámutatott, amennyiben összehasonlítjuk a brit álláskínálatot a 2013-as évvel, még a munkaerőpiac liberalizálása előtti időszakkal, ebben az évben 38 ezer álláslehetőséggel több érkezett. A tavalyi év első kilenc hónapjában 27 500 személy pályázott a brit hirdetésekre, míg ebben az évben közel 48 ezer.

Angliában az egészségügy, hotel-turizmus munkakörben van leginkább hiány a megfelelő munkaerőre, az értékesítés/eladás és az idősgondozói hirdetések is megduplázódtak, amit a logisztika és az ipar követ. A mezőgazdasági állások a tavalyi évhez viszonyítva háromnegyedével csökkentek.

Az álláskínálat tekintetében egyébként Nagy-Britannia vezető ország jelenleg Európában, idén 68 ezerrel több állást kínál, mint Németország, amely tavaly a „piacvezető ország” titulust kapta, mivel 2013-ban a legtöbb álláshirdetést biztosította a romániai munkaerő számára. A CreAM által végzett felmérés szerint, amit a The Guardian is közölt, kiderült, hogy 2000–2011 között az európai bevándorlók több adót fizettek, mint amennyi szociális és állami támogatást igényeltek.

A tanulmányból az is kiderül, hogy Nagy-Britannia az egyetlen ország, amely a legtöbb és a legképzettebb bevándorlót vonzza. A legfrissebb visszajelzések szerint a bevándorlók legtöbbje fiatal, képzett és energikus.

A romániai munkavállalók számára kínált bérek és juttatások azonosak azzal a bérezéssel, amit a brit munkavállalók kapnak. Azok a román munkások, akik úgy döntenek, külföldön vállalnak munkát, két-három év után hazatérnek. Ez pedig mind az ország gazdaságának, mind a munkaerő-piaci stabilitás számára rövid távú vesztesség, viszont hosszú távon nyereség, összegez a Tjobs közleménye.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Behatolt egy orosz drón Románia légterébe, bekérették a bukaresti orosz nagykövetet

Bekérették a külügyminisztériumba pénteken a bukaresti orosz nagykövetet, miután az ukrán célpontok ellen november 10-én indított támadás során egy orosz drón behatolt Románia légterébe.

Behatolt egy orosz drón Románia légterébe, bekérették a bukaresti orosz nagykövetet
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Újraindulhat az amerikai kormányzat működése, a Kongresszus elfogadta az átmeneti költségvetést

Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.

Újraindulhat az amerikai kormányzat működése, a Kongresszus elfogadta az átmeneti költségvetést
2025. november 11., kedd

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték

Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték
2025. november 11., kedd

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval

Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest

Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest
2025. november 07., péntek

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere
2025. november 05., szerda

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon

Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon
Hirdetés
2025. november 04., kedd

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke
2025. november 04., kedd

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás

A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

Hirdetés