
Fotó: Kristo Robert
Jövőben a jelenlegi 321.677 tanügyi állást 306.677-re csökkentik, jelent meg a keddi Hivatalos Közlönyben. Még december 23-án hozta a frissen beiktatott kormány a sürgősségi rendeletet, miszerint a 2010/2011-es tanévtől tizenötezer pedagógust építenek le.
2009. december 30., 02:292009. december 30., 02:29
2009. december 30., 11:552009. december 30., 11:55
Fotó: Kristo Robert
A szakszervezetek meg fogják támadni a rendeletet, mivel a kormány nem egyeztetett a tanárok képviselőivel – jelentette ki a Mediafaxnak Aurel Cornea, a Szabad Tanügyi Szakszervezetek (FSLI) elnöke.
„Nem világosítottak fel minket, hogy milyen módon szándékszanak végrehajtani ezt a létszámcsökkentést. Önkényesnek és túlzottnak hat ez az intézkedés, hisz 2009-ben már húszezer tanárt építettek le. Érthetetlen számunkra, hogy ilyen körülmények között hogyan szeretnének egy újabb 10 százalékos csökkentést kieszközölni. A városokban legtöbb osztályban 30 diák tanul, a vidéki övezetben is ebben az évben minden lehetséges összevonást már megvalósítottunk\" – tette hozzá Cornea.
Elsősorban a nép ügyvédjéhez fordulnak, de képesek a tanév bojkottálásáig is elmenni.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.