
Összesen tizennégyen szállnak harcba az államfői tisztségért, ennyien adták le a fejenként legalább 200 ezer támogatói aláírást az országos Választási irodában (BEC) – közölte a jelentkezési határidő kedd éjféli lejártát követően Marian Muhuleţ, a BEC szóvivője.
2014. szeptember 24., 18:172014. szeptember 24., 18:17
A jelöltek között premierként ezúttal két magyar is van: Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, valamint Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke.
A jelöltek közül a legesélyesebbnek Victor Ponta miniszterelnököt, a Szociáldemokrata Párt, a Románia Fejlődéséért Országos Szövetség és a Konzervatív Párt (PSD-UNPR-PC) közös jelöltjét mérik. Legfőbb kihívója Klaus Johannis, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Nagyszeben polgármestere, aki a PNL és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) összefogása nyomán létrejött Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) jelöltjeként indul.
Johannis összeférhetetlenségi ügyét tárgyalják
Csütörtökön tárgyalja a legfelsőbb bíróság Klaus Johannis, az ACL jelöltje összeférhetetlenségi perét, amelyet a nagyszebeni polgármester az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) ellen indított. Az ANI ugyanis tavaly megállapította, hogy a politikus esetében összeférhetetlenség állt fenn, amikor polgármesteri minőségben ő képviselte az önkormányzatot a helyi vízmű és a piacfelügyelet igazgatótanácsában. Johannis szerdán olyan, mesterségesen gerjesztett témának nevezte az ügyet, amelyet politikai ellenfelei ellene próbálnak felhasználni, és reményét fejezte ki, hogy minél hamarabb ítélet születik.
Emellett függetlenként indul a PDL-ből nemrég kilépett európai parlamenti képviselő, Monica Macovei volt igazságügy-miniszter, Călin Popescu Tăriceanu volt nemzeti liberális párti kormányfő, a szenátus elnöke és Teodor Meleşcanu, aki hétfőn mondott le a külügyi hírszerzés igazgatói tisztségéről, hogy a gyakorlatilag ismeretlen Társadalmi Igazságosság Pártja támogatásával indulhasson.
Ott van még a jelöltek között Elena Udrea, az államfőhöz közel álló Népi Mozgalom Párt (PMP) jelöltje is, valamint Dan Diaconescu, a nevét viselő populista párt vezetője. Érdekesség, hogy Corneliu Vadim Tudor, a szélsőségesen soviniszta, magyarellenes Nagy-Románia Párt (PRM) jelöltjeként indul, míg a legutóbbi kongresszuson őt a pártelnöki székből kibillentő, és az elnöki tisztségért vele azóta is pereskedő Gheorghe Funar függetlenként.
Néhány kevésbé ismert jelölt is harcba száll: Constantin Rotaru a Szocialista Alternatíva Párt, William Brânză a Román Ökologista Párt, Mirel Mircea Amariţei pedig a Prodemo Párt támogatásával hódítaná meg a Cotroceni-palotát.
A választási irodának 48 órája van arra, hogy iktassa vagy elutasítsa a jelöltek jelentkezését. Az elutasított jelöltek az alkotmánybíróságon fellebbezhetnek. A jelentkezők listája legkésőbb szeptember 28-ig lesz végleges.
Megbánta Meleşcanu támogatását a PDS elnöke
Megbánta Traian Rece, a Társadalmi Igazságosság Pártjának (PDS) elnöke, hogy segítette Teodor Meleşcanu volt SIE-főnököt az aláírásgyűjtésben. Rece a B1 hírcsatornának elmondta: miután Meleşcanu megtagadta a pártot – közölte, hogy függetlenként indul –, megóvja a jelöltségét, és az aláírásgyűjtésre fordított 200 ezer eurót is visszaköveteli. Rece a 90-es években a Szociáldemokrata Párt szenátora és pénztárosa volt, jelenleg Tulcea megyében működtet mezőgazdasági cégeket.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!