
Január 1-jétől tíz százalékkal csökken a lakossági gáz és villamos energia ára – ismertette az Orbán-kormány döntését Lázár János, a miniszterelnökséget vezető államtitkár csütörtökön Budapesten.
2012. december 06., 18:012012. december 06., 18:01
2012. december 06., 19:302012. december 06., 19:30
A gáz- és áramár csökkentéséről a kabinet végleges döntést hozott, nyomatékosította a politikus, jelezve, hogy mindez 3,8 millió családi otthont érint, mégpedig egyformán, és már csak „apró technikai részletek maradtak nyitva”. „A családok megtakarítása éves szinten százezer forintos nagyságrendű lehet” – tette hozzá, közölve, hogy az árcsökkentés nyilvánvalóan főképp a kereskedőket fogja hátrányosan érinteni, amelyek kivétel nélkül nyugati multinacionális vállalatok. Kérdésre elmondta, dolgoznak azon is, hogy a piaci fogyasztókat megvédjék attól, hogy az energiacégek rájuk hárítsák a lakossági árcsökkentésből fakadó kiesésüket. Lázár János emlékeztetett, ma Magyarországon az említett csaknem négymillió otthon 76 százaléka gázzal fűt, így kiemelten fontos az árcsökkentés, amely a távfűtés árára is kedvező hatással lesz. Kitért arra is, hogy például Németországban egy havi fizetésnek körülbelül hat százalékát költik rezsire a családok, Magyarországon ez az arány húsz százalék. Lázár János közölte továbbá: december 12-én hagyja jóvá a kormány a német E.ON gázüzletágának megvételéről szóló megállapodást, az üzlet pedig még az idén megvalósul. Szavai szerint ezzel az üzlettel jelentősen növekszik Magyarország energiabiztonsága, és megerősödik a kormány szerepe az energiaellátásban.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!