Tíz nap a pártváltásra

A kormány csütörtöki ülésén biztosan napirendre kerül az a sürgősségi rendelet, amely azonban az eredetileg tervezett két hét helyett tíz napig teszi lehetővé a polgármesterek, megyei közgyűlési elnökök és közgyűlési tagok számára, hogy mandátumvesztés nélkül pártot váltsanak – értesült a Mediafax hírügynökség szerdán kormányközeli forrásokból.

Balogh Levente

2014. augusztus 27., 20:552014. augusztus 27., 20:55

A kabinet még csütörtökön el akarja fogadni a közigazgatási tárca honlapján szerdán közzétett rendeletet, tekintettel arra, hogy szeptember elsején kezdődik az őszi parlamenti ülésszak. Szerdán még több minisztériumnak is észrevételeznie kellett a tervezet egyes pontjait.

Az ellenzék össztüzet zúdított a tervezetre, és a kezdeményező Szociáldemokrata Párt (PSD) kormánypartnere, az RMDSZ sem nézi jó szemmel. Kelemen Hunor szövetségi elnök közölte: lehet tárgyalni róla, de ő tartózkodással fogadja. Borbély László politikai alelnök sem tartotta jó ötletnek.

Szerdán Kereskényi Gábor Szatmár megyei RMDSZ-képviselő „szemétnek” nevezte a tervezetet, mondván: az jól illusztrálja a romániai politikumot, egyetlen célja pedig az, hogy pártváltásra ösztönözzék a polgármestereket.

„Egy normális és civilizált demokráciában nem hajtanak végre ilyen váltásokat egy négyéves mandátum alatt” – hangoztatta Kereskényi, hozzátéve: egy pártból nem lehet úgy kilépni, mint a kocsmából. Pataki Csaba szenátor arra is rámutatott, hogy az Európa Tanács alkotmányügyi szaktestülete, a Velencei Bizottság is megfogalmazott egy ajánlást a politikai migráció visszaszorítása érdekében.

Nem hagyná ott Emil Boc a PDL-t

Nem kíván kilépni a Demokrata-Liberális pártból (PDL) Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, ugyanakkor továbbra is Elena Udreát, a Népi Mozgalom Párt (PMP) államfőjelöltjét támogatja az elnökválasztási kampányban. Szerdán közölte: nem tárgyalt Vasile Blaga pártelnökkel a kilépésről. Elmondta ugyanakkor, hogy elképzelhető: szerepet vállal Udrea kampányában.

Mint arról beszámoltunk, a rendelet ötlete Liviu Dragnea közigazgatásért felelős miniszterelnök-helyettestől származik, aki a hétvégén azzal indokolta a tervet, hogy az új pártok megjelenésével, az USL felbomlásával és a Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) megalakulásával átrendeződött a politikai térkép, és számos önkormányzatban felborultak az erőviszonyok, a tíznapos türelmi idő, amit most a választott elöljárók rendelkezésére bocsátanak, hogy eldöntsék, melyik pártban akarnak tovább politizálni, az ily módon előállt határozatképtelenséget szüntetné meg.

Victor Ponta miniszterelnök szerint is szükséges a megszüntetni a helyi hatóságok munkáját megbénító akadályokat, és „ki kell lépni a hazugságból és a képmutatásból”. Az ellenzék viszont perrel fenyegeti a kormányfőt, a tervezetet a demokrácia elleni támadásnak tartja, és azzal érvel: a PSD célja a rendelettel az, hogy zsarolás vagy ígérgetés útján magához édesgesse az ellenzéki polgármestereket a választási kampány előtt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
Hirdetés