
Fotó: Thomas Campean
Mintegy harminc taxis tiltakozott vasárnap Bukarestben a borravaló megadóztatása ellen. Ennek egyik fő oka az is, hogy hiába beszélt korábban Eugen Teodorovici pénzügyminiszter arról, hogy csupán át kell állítani a taxiórákat, hogy a borravalóról is nyugtát adhassanak, közben kiderült, műszakilag ez kivitelezhetetlen, mivel konkrét összegeket nem lehet bepötyögni az órákba, az a távolság és a kilométerenkénti tarifa függvényében számolja ki a kifizetendő összeget.
Győr Árpád, a sepsiszentgyörgyi Sugás taxisegyesület elnöke eközben portálunk érdeklődésére arról számolt be, hogy a helyi taxisok beszerezték és az adóhatóság kirendeltségén láttamoztatták a törvény által előírt nyilvántartást, amibe minden műszak kezdetén bejegyzik, hogy mennyi pénzzel indultak.
Ám – hívta fel a figyelmet az érintett – ez az úgynevezett regiszter csak arra nyújt lehetőséget, hogy az ellenőrök összevessék a taxióra által mutatott bevételt és a taxisnál lévő készpénzt, így ezáltal nem oldódott meg a borravaló megadózásának kérdése, hiszen egyszerűen nincs mód, hogy azt elkönyveljék, vagy bárhová bevezessék.
„A taxiórának nincs billentyűzete, a pluszjövedelmet nem lehet beütni, azt csak elindítani és megállítani lehet. Amikor az ügyfél beül, elindítjuk az órát, a célba érve megállítjuk, és az közben számolja a kilométereket és ez alapján a díjszabást. A nyilvántartásba sem lehet borravalót bevezetni, tehát ennek feltüntetésére nincs lehetőség” – magyarázta Győr Árpád.
A sepsiszentgyörgyi taxis ugyanakkor nem is a borravaló miatt aggódik, hanem hogy kevesebb pénzt találnak náluk az ellenőrök, és azért bírságolják meg őket. „Gyakran előfordul, hogy az utas nem tud pontos pénzt adni, nálunk sincsenek banik, így az óra által mutatott 20 banit elengedjük. Ez viszont hiányként fog megjelenni” – ecsetelte a nehézségeket a Sugás taxiszövetség elnöke.
A taxisok egyébként a rendelkezés hatályba lépése előtt is felemelték hangjukat az ellen. Április végén a pénzügyminiszter azzal próbálta nyugtatni a kedélyeket, hogy az Országos Adóhatóság (ANAF) ellenőrző akciói nem őket célozzák meg. Mint rámutatott, vannak más területek, ahol fokozottan a vállalkozók körmére kell nézni.
A taxisok kapcsán pedig megjegyezte, azok két nagy kategóriába sorolhatók: vannak, akik átalányadót fizetnek, így bevételeiktől függetlenül alakul annak összege, a többiek pedig valamelyik fuvarozó társaságnak dolgoznak, amelyek viszont ki tudnak állítani nyugtát a borravaló után is.
Mint ismeretes, a kormány azzal számol, hogy éves szinten 300 millió lej fog befolyni a borravaló adójából. Azt egyébként, hogy kit illetnek meg a pluszösszegek, a tulajdonos belátására bízták: dönthet úgy, hogy megtartja a borravalót a cég profitjaként, s 16 százalékos – mikrovállalkozások esetében 3 százalékos – jövedelemadót fizet utána, vagy visszaosztja az alkalmazottaknak, ebben az esetben tőlük vonják le a 16 százalékos adót.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!