
Fotó: Kristo Robert
Tiltakozó megmozdulások érdekében kezdtek megbeszéléseket a tanügyi szakszervezetek, miután szerdán elégedetlenül távoztak az oktatási minisztériummal folytatott tárgyalásokról – jelentette be a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség elnöke, Gheorghe Isvoranu.
2010. január 20., 18:482010. január 20., 18:48
2010. január 20., 19:042010. január 20., 19:04
Fotó: Kristo Robert
Szerdán, január 20-án mintegy öt órán át tárgyaltak a tanügyi szakszervezeti szövetségek képviselői az oktatási minisztériummal, a megbeszélés végén azonban elégedetlenül nyilatkoztak a szakszervezeti vezetők. Isvoranu többek között azt nehezményezte, hogy bár a törvény előírja, a szaktárca illetékesei mégis azt mondták, nem lesz 13-ik fizetés. A Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség vezetője szerint ugyanakkor létezik egy olyan javaslat is, miszerint nem fizetik ki az idei vizsgákon dolgozó pedagógusokat. \"Ebben az évben fel akarják számolni a román tanügyet” – értékelte a szaktárca intézkedéseit Isvoranu.
Még közölte, a szakszervezeti képviselők nem voltak hajlandóak tárgyalni a posztcsökkentésekről, mivel jogi úton megtámadták az azt előíró kormányhatározatot.
Az egyik tanügyi szakszervezet, az Országos Tanügyi Szövetség képviselői kivonultak a megbeszélésekről. Így fejezték ki tiltakozásukat amiatt, hogy az oktatási tárca nem dolgozott ki szociális védőintézkedéseket az elbocsátandó tanügyi személyzet számára.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!