
Victor Ponta román kormányfő Teodor Meleşcanut jelölte a külügyminiszteri posztra Titus Corlăţean helyett, aki a külföldi szavazókörök körüli jogviták miatt hétfőn lemondott a román diplomácia éléről. Meleşcanu – akinek a jelölését az államfő a diplomáciai tárca sürgős teendőire hivatkozva elfogadta – hétfő este letette a hivatali esküt.
2014. november 10., 20:042014. november 10., 20:04
2014. november 10., 20:052014. november 10., 20:05
Az államfői tisztségre pályázó Ponta hétfői nyilatkozatában kiemelte, hogy az országban 9,5 millió román állampolgár szavazott „rendellenességek nélkül” az elnökválasztás első fordulójában. Hozzátette: külföldön 160 ezren adták le voksukat, és mivel néhány külképviseleten akadtak olyanok, akik a nehézkes ügyintézés miatt nem kerültek sorra, a kormány mindent meg fog tenni azért, hogy külföldön is mindenki leadhassa szavazatát.
Ponta maga is megerősítette Corlăţean álláspontját, miszerint nincs jogi alapja az újabb külföldi választókörök felállítását célzó ellenzéki követelésnek. Ponta szerint Traian Băsescu távozó államfő és a jobbközép ellenzék csak azért követel ilyen „törvénytelenséget” a külügyminisztériumtól, hogy ezzel ürügyet teremtsen a választás törvényességének megkérdőjelezésére.
A 73 éves Teodor Meleşcanu 1992-1996 között vezette a román külügyminisztériumot. Később a liberális pártban politizált, majd a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatói tisztségét töltötte be, amiről szeptemberben azért mondott le, hogy indulhasson a romániai elnökválasztáson. Meleşcanu november másodikán a voksok 1,1 százalékát kapta és bejelentette, hogy a szociáldemokrata Pontát támogatja a második fordulóban Klaus Johannisszal, a Keresztény-liberális Szövetség jelöltjével szemben. Ponta korábban közölte: ha megválasztják államfőnek, Meleşcanu lesz a nemzetbiztonsági tanácsadója.
Teodor Meleşcanu hétfő este letette a hivatali esküt, miután Traian Băsescu államfő aláírta kinevezését. Az új külügyminiszter beiktatásánál az államfő megjegyezte: Corlăţeannak már a szavazás másnapján le kellett volna mondania, Meleşcanu jelölését pedig csak a külügyminisztérium sürgős teendőire való tekintettel fogadta el.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!